A nap folyamán a szovjet és magyar alakulatok visszafoglalták a Magyar Rádió épületét. 1956.október 25-én reggelre már - a Minisztertanács közleménye szerint - az "ellenforradalmi bandákat" ...
Az első szovjet páncélos egységek éjjel 2 óra körül érkeztek Budapestre. A tüntetők több helyen felvették a harcot a megszállókkal...
A diktatúra és az idegen uralom ellen folytatott 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulóra emlékezünk – a demokráciáért és szabadságért folytatott forradalom tiszteletére.
A tudomány mai állását, és az emberek többségének ésszerű gondolkodását félretéve képzeljünk el egy macskát és egy dobozt! Vegyünk még ehhez egy kínai álnéven tevékenykedő aberrált amerikai egyetemist...
Nemrég részese voltam, egy amolyan igazi falusi szüretnek, amit csak tv-ben látni. Nagyon kíváncsi voltam arra az eseményre, amit vidéken minden évben óriási készülődéssel, kemény munkával, majd szüre...
Rembrandt az elismert festők egyik kiemelkedő személyisége, egyéniség. Azt is mondhatnánk egy tipikus művész, a maga tehetségével, hibáival és életével. A Szépművészeti Múzeumban október 29-ig még meg...
Az öntelt fenegyerek, akiről a liberális entellektüellek kikiáltották, hogy zseniális író mindössze eseménydús limonádéival tett szert hírnévre, igaz ezekkel százmillió dollárt keresett.
Furcsa az ember: arról nem beszél, amiről kéne. Előző, hasonló címmel íródott cikkemben olyan dolgokat soroltam fel a teljesség igénye nélkül, amik inkább igénylik a tetteket, mint a szavakat. Európáb...
Néhány napja különösen érzem magam. Már biztos, hogy Szokratesznek volt döntő szerepe a nukleáris hadviselésben, és a beszélő tükör sem rossz ötlet a távtöltőtollal, meg a szexofonnal.
2006. október 7-én, szombaton újra megrendezésre kerül a Petőfi csarnokban az Animecon, ahol sok színes program várja az érdeklődőket. A jelmezversenytől kezdve a táncszőnyegen át egészen a karaokeig ...
Ismerős kedves hely,
Mellettem drága két ember.
Tegnap még lesütött a nap,
Színek jártak a fák alatt.
A cím hallatán tudom, sokan azt gondolják, az Internet káros hatásáról fogok írni, amit próbálok okos érvekkel alátámasztani, de ez nem igaz. Legalábbis nem teljesen. Egy személyes élményt szeretnék m...
1956 ötvenedik évfordulójára rengetegféle produkcióval készülnek országszerte. Az október 19-én, a Budapest Sportarénában bemutatásra kerülő új magyar rockmusical története egy Rómeó és Júlia adaptáci...
Szükséged van egy kötelező olvasmányra, de otthon a világért se találod meg? Vagy csak szórakozásból olvasnál egy könyvet, és jól csoportosítva, könnyedén választanál?
A Roman Polansky által rendezett azonos nevű filmből musical készült. És Bécs, Stuttgart, Hamburg, Broadway, Varsó és Tokio után a magyar közönséget is készül meghódítani - várhatóan hatalmas sikerrel...
A pocsék műsorok végtelennek tűnő listájára egy újabb üdvöske került fel: a Viasat erős reklámkampánnyal kísérve műsorra tűzte a Vidiótákat. Szánalmas poénok, égő pillanatok, amelyekkel több százezer ...
Párhuzamos fák hosszú sora
Vezet föl a domboldalra.
Kies liget, ősznek színeiben,
Békét hoz a nyugtalanok szívében.
A Dante-kör célja lefordítani az Isteni színjátékot. Sokan nem nézik jó szemmel a vállalkozást, ráadásul különös gyilkosságok történnek, amik kísértetiesen emlékeztetnek Dante poklának szenvedéseire.
Dániában és Svédországban betiltanák a túl intenzív illatú parfümöket, mert sok embert zavar, ha valakiről már méterektől lehet tudni, hogy milyen illatosítót használ.
Rügypattintó lágy meleg,
Zephyrtől űzött porszemek.
Fél szemmel sandán nézek,
Világító virágot vélek.
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



