Nem könnyű a Mikulások dolga sem az új munkaügyi szabályzatban megszabott viselkedési normáknak köszönhetően. Maximum a fejsimogatás a megengedett.
Ha Brüsszel is beleegyezik, Pécs lehet Európa kultúrális fővárosa 2010-ben. A második helyre Miskolcot, míg a harmadikon Debrecent sorolták.
A Csokoládé és a Szederbor szerzője, Joanne Harris, most is valami jót sütött ki. Framboise Dartigen sok év után tér vissza szülőfalujába, a Loire-menti Les Laveusesbe.
Az idei nyár eléggé kiszámíthatatlan. Ha az ember elmegy nyaralni, fogalma sincs, hogy milyen időre számíthat a vakációja alatt. Így jártam én is, amikor Zánkát jelöltem ki úticélul.
Idén, immár hatodik alkalommal rendezték meg a budapesti Felvonulási téren az ARC-ot, vagyis az egyedülálló óriásplakát-kiállítást. A mostani pályázat címe a „Haza. Szereted?” volt.
Életünkben fontos helyet foglal el a zene. A gyerekeknél ez az állítás még inkább igaz: ők ezzel a művészettel összekötve képzelik el a jövőjüket. Tíz közül legalább 9 sztár akar lenni, jó részük zene...
Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki szereti a megható és mégsem unalmas, sablon könyveket. A történet egy értelmileg akadályozott férfiról, Charlie Gordonról szól, akinek legfőbb vágya, hogy okos l...
Július 20. Szerda. Ilyenkor minden diák a jól megérdemelt szünidőt tölti, és sokáig alszik. De mindig vannak kivételek. Esetünkben az első egri Országos Ifjúsági Médiatalálkozó résztvevőiről van szó,
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pörköltszaftos meggybefőtt. De megették a zöld gonosz manók, így ez a mese nem róla szól. Él egy Coccolino Maci nevű legény, aki mosógép és tv szerelőként ...
Nézek ki a vonat ablakán. Végre elindulunk. Egyre gyorsabban haladnak el a peronon álló emberek és lassan már az állomásépület is véget ér. Egyre ritkábban látok lakóházakat.
Felmérések szerint a gyerekek 10-15%-a küzd különféle tanulási problémákkal, s ez az arány évről évre növekszik. Így napjainkban a tanulási zavarok jelenségköre és korrekciója egyre inkább a figyelem ...
Pislákolnak a fények S mint esti jövevények Tétován és gyáván Lépünk az esti utcán.
Valószínűleg minden idők leggyorsabban eladott könyve lett a Harry Potter, mivel tízmillió példányt adtak el a megjelenést követő 24 óra alatt, ez pedig másodpercenkénti 13 eladott példányt jelent.
„Te mit csináltál a hétvégén?" - szokták egymástól hét elején kérdezni a fiatalok. A válaszok többsége ez szokott lenni: "Buliztam, diszkóban voltam". Ritkán hallom azt, hogy turá...
Ha ellátogattok október 9-éig a Szépművészeti Múzeumba, nemcsak a számtalan ismert festő (Monet, Renoir, Manet, Cézanne) alkotásait csodálhatjátok meg, hanem a Dürer és kortársai által készített famet...
A Pumukli Ifjúsági és Szabadidős Sport Egyesület és Kőszegi Dániel hozták létre a Kontakt-díjat, amit 2001 óta minden évben olyan fiataloknak adnak oda, akik a tanulás mellett más területen is megállt...
Napjainkban a barátok meghatározzák életünket. Ez sok szempontból nagyon jó, de vannak negatív hatásai is. Sok mindent csak azért cselekszünk, mert meg akarunk felelni a körülöttünk lévőknek.
Az egyik osztálytársam, Gecse Adrienn, júniusban kiutazott Amerikába, és közel fél évig ott is élt. Kapva az alkalmon, az amerikai életről, szokásokról, iskoláról és mindennapokról faggattam, miután h...
Attól eltekintve, hogy a piacon már ötezer forintért lehet nyelvvizsgát kapni (40-50 ezerből már jogsi, új diákigazolvány is kijön), más mód is létezik az írásbeli nyelvvizsga kijátszására.
Az utolsó néhány napom csupa-csupa vidám-feeling. Ezt elsősorban a várva várt tavasznak köszönhetem. Mert mi más is lehetne ekkora hatással mindenkire???
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



