Nagy karácsonyi ajándékpara

SZUBJEKTÍV szerző: Pákai Vivien | 3 hozzászólás

Advent második vasárnapja után illendő elgondolkozni, melyik szerettünknek, mit is adjunk karácsonyra. A szorgalmasabbak, lehet, hogy már be is csomagolták az ajándékokat, és elégedetten hátradőlve szemlélik a forgatagban sokak pánikba esett arcát, akik kétségbeesetten kutatnak a megfelelő meglepetés után.

cikkhez kapcsolódó kép

A többiek, akik közé én is tartozom, most kezdik csak gyűjtögetni a tippeket, hogy kiknek, mit vegyenek. Be kell valljam, jobban is szeretek csak ilyenkor nekiállni keresgélni, mert ilyenkor tud igazán átjárni a karácsonyi hangulat.

Sajnos, el kell keserítsem azokat, akik azt várják, hogy konkrét ajándékötleteket fogok ebben az írásban adni. Nem ez a célom. Nem szeretném senkinek megmondani, hogy apukának nyakkendőt vegyen, anyukának kenyérpirítót, nagybácsinak könyvet, nagymamának sálat. Sőt! Nem szeretnék senkire se rátukmálni semmiféle méregdrága plazma tv-t, új mosógépet vagy egyebeket. Nem ez a megoldás. A helyzet az, hogy az utóbbi években, évtizedben meglehetősen átalakult az emberek felfogása, az egyik, talán legszebb ünnepünkkel kapcsolatban, és lényegét vesztette a valódi mondanivalója. Emlékszem, nagymamám mesélte, náluk nem volt nagy felhajtás. A fán nem voltak extra díszek, csupán dió, alma. Ki volt számolva még az is, ajándékba ki, mennyi szaloncukrot kapjon. Nyílván nem is tehették meg, hogy dúskáljanak, mert nem engedhették meg anyagilag. Ennek ellenére, évről évre alig várták már a karácsony estét, mert mindig megtapasztalhatták azt a csodát, amit csak ekkor élhetünk át. Mi, és mitől változott meg az idők során? Nehéz megmondani, mert már jómagam sem ismerhettem meg igazán ennek az ünnepnek a sallangoktól mentes gyönyörűségét.

Abban a korban nőttem már fel ugyanis én is, amikor egyre inkább elanyagiasodott a karácsony, és manapság szinte semmi sem szab határt az anyagi vágyaknak, mert a hitelintézetek jobbnál jobb ajánlatokkal kecsegtetik a publikumot. Azért szerencsére a mi generációnknak is maradtak még olyan momentumok, amik megőrzik ennek a téli ünnepségsorozatnak az igazi báját és unikalitását. A fenyőillat, a készülődés, a dalok, a gyertyák illata, a fázós, hosszú, téli esték. Ezek, vagy valami más miatt, de ilyenkor mindig jobban összetartanak az emberek. Az adventi időszakban valahogy kiszakadunk az egész éves mókuskerékből, mindannyian kicsit jobbak leszünk, és másokban is könnyebben megtaláljuk a pozitívumot. Középiskolában hagyomány volt, hogy nagy fa állt az iskola aulájában, és küldhettünk egymásnak üzeneteket. A tanároknak pedig szünet előtti utolsó órákon minden osztály készült valami műsorral. Énekkel, verssel, vagy bármi egyébbel. A lényeg az volt, hogy ilyenkor volt a legösszetartóbb az osztály, mert mindegyikünknek az volt a célja, hogy örömöt szerezzünk. Egymásnak és a tanároknak is. Az egész iskolát átjárta egyfajta áhítat. Kicsit elkalandoztam, de az ajándékozás kapcsán pont ide szerettem volna kilyukadni. A lényeg ugyanis az örömszerzés. Sokszor, pedig nem a drágább ajándéknak örülünk, hanem inkább annak, ami személyes.

Gondoljunk csak bele. Pici gyerekként nem tudtunk a szülőknek kézzel fogható ajándékot venni, hanem mi magunk készítettünk rajzokat, díszeket. És bizonyára ezeket a rajzokat és egyebeket a mai napig őrzik a szülők, a tavaly ajándékozott táska vagy pulóver viszont lehet, hogy már a szekrény mélyén hever a feledés homályába merülve. És, hogy azért adjak némi konkrét ötletet is. Lehet például albumot csinálni, amiben közös képek kíséretében, írunk pár kedves, megható, vagy humoros szót az illetőnek. Vagy lehet naptárat adni, amihez szintén felhasználhatóak a közös képek. Ez nemcsak ötletes és egyedi, de egyben praktikus ajándék is. Aztán lehet többek között házilag ékszereket gyártani. Nem nehéz felfűzni egy láncot, mégis sokkal személyesebb, ha mi magunk készítjük el. Egy biztos. Olyannak tudunk csak egyedi ajándékokat készíteni, venni, akit igazán ismerünk, és akivel sok közös élményünk van.

Ne akarjunk tehát mindenkinek mindenáron valami „tutit” találni, mert az csak oda vezet, hogy rohangálunk egyik helyről a másikra, mint pók a falon, és végül már azt sem tudjuk, melyik üzletben, mit láttunk. Érdemes nyakunkba venni a vásárokat, inni finom forralt bort, gesztenyét enni, és átadni magunkat a készülődés hangulatának. Biztos, hogy végül magától „szembejön” velünk a megfelelő meglepetés. És, ha végül maradunk a jól bevált csoki vagy gyertya ajándékozásánál, mert már nem találtunk mást, akkor se keseredjünk el. Ha igazán szívből adjunk, biztosan örülni fognak neki.
Jó keresgélést, és csillagszórótól fényes ünnepeket kívánok mindenkinek!!!

Szólj hozzá Te is!

3
!, 2009. 12. 16. 19:33
válasz erre az üzenetre

2
Judy, 2008. 12. 19. 23:02
válasz erre az üzenetre

Kedves Vivy!
Nagyon megható, amit írtál, és manapság sajnos már tényleg alig lehet olyanokkal találkozni, akik ápolják a karácsony régi szellemét... Én is minden karácsonykor meghallgatom a nagymamám történeteit, milyen is volt akkoriban az ünnep, amikor még énekelni jártak a faluban, és minden házban a szeretet lengte körül a családot. Nem volt fontos, hogy ki mekkora ajándékot kapott, csak az, hogy együtt van a család, kicsiktől az idősekig...
Az igazat megvallva, a közös iskolai emlékeink nekem is mindig eszembe jutnak ilyenkor, és ez az ami a legjobban hiányzik a középiskolából. Emlékszem milyen izgatottam jártuk körbe a fát, és keresgéltük az egymásnak írt kis üzeneteket. És mindig mosolyogva gondolok vissza arra, hogy milyen nehéz volt, amikor próbáltuk összehozni a karácsonyi műsorokat, még az utolsó pillanatokban is teli hibával, de valahogy mikor elő kellett adni, mindig tökéletesen sikerült. És az az érzés, amikor láttuk a tanárok szemében a meghatódottságot, mindennel felért...
Kellemes, Szeretettel teljes Ünnepeket kívánok mindenkinek!

1
Évikati, 2008. 12. 07. 20:08
válasz erre az üzenetre

Kedves az írásod és egyetértek veled!
A nagymamával egyidős lehetek, mert ahogy leírtad vele kapcsolatos emlékeidet, eszembe jutott az én gyermekkori karácsonyom. Testvéreimmel házilag "gyártottuk" a szaloncukrot, sztaniolba csomagoltuk, felfűztük.
Arannyal és ezüsttel festettük be a diót. Narancs esetleg 1-1 szem jutott, de az nem a fára került. Az akkoriban "kincs" volt. Saját készítésű ajándékaink kerültek a fa alá úgymint: horgolt kis terítők, kötött sál, üveggyöngy nyaklánc, babból és egyéb magvakból "ékszerek". Gyertyagyújtáskor egymás kezét fogva énekeltünk, imádkoztunk és vacsora után örömködtünk. Nagy boldogság volt.
Ma még nem tudom, hogy mivel lepem meg az unokáimat és a családom többi tagját, de a hangulat, a családi együttlét az biztos, hogy békésen és boldogan telik majd el, mint eddig minden évben:-)

« előző1 következő »

Ha elfelejtetted volna a jelszavadat, küldesd ki magadnak!


Még nem vagy VIP tag? Regisztrálj!
Street Racer
» játékajánló: Street Racer
Legújabb vicc

- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?

Értékeld! szavazás 1-reszavazás 2-reszavazás 3-reszavazás 4-reszavazás 5-re
» tovább
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem © 2007 Minden jog fenntartva!