Évek óta metrólázban ég a főváros. Vagy éppen évtizedek óta, ez csupán nézőpont kérdése. Minden a villámgyorsan elkészülő földalattival kezdődött, őt követte a már problémásabb kettes, a lassan, de biztosan épülő hármas, és most a káosz övezte négyes. De ezzel még koránt sincs vége...

Már a négyes metró is szép hosszú múltra tekinthet vissza, pedig még el sem készült: a vonalat már a 70-es években javában tervezgették, így apám is látott a gimnáziumból hazajövet néhány elvtársat földmintát vizsgálgatni a körtéren. Ezek után érthető, miért bontanak pezsgőt minden egyes megálló után a fejesek, de a pótlóbuszozásban megfáradt lakosság egyelőre nem osztja ezt az örömöt: a közvélemény még mindig az „Elfúrtad! Ezt is!” jelmondattól hangos a rengeteg ráköltött pénz és a sokak szerint elbénázott tervek miatt. Pedig igazából még a 3-ast sem fejezték be, de máris itt az újabb „őrület”, az 5-ös metró!
Ha eddig úgy véltük, hogy a 4-esnél lassabban már nem lehet metrót fúrni, akkor az 5-ös példány már tényleg a „ükunokáink sem fogják látni” kategóriába illene. Bár nem olyan régóta tervezik, mint a négyest, de ezt se tegnap találták ki, és nyilván nem is holnap fognak nekiállni az építésének. Egy újabb észak-déli vonalról van szó, amely négyesnél kétségtelenül hasznosabb jószág lenne, mivel a héveket is bevonnák a buliba, összekötve a Belváros alatt Szentendrét és Ráckevét. Ezek aztán az igazán nagyszabású tervek, akik kitalálták, sajnálhatják, hogy már nem érhetik meg remekművük elkészültét…

Az érintettek kedvéért íme egy kis áttekintés a leendő (=elképzelt) állomásokról, csak bele ne éljék magukat túlságosan:
A szentendrei HÉV felől:
- Margitsziget (a város „legforgalmasabb” állomása lehet
)
- Lehet tér (kapcsolat a 3-assal)
- Oktogon (kapcsolat az 1-es földalattival)
- Klauzál tér
- Astoria (átszállás a 2-esre)
- Kálvin tér (Itt vajon milyen mélyre kell majd fúrniuk ahhoz, hogy átférjen mind a 4-es, mind a 3-as metró alatt? Idejük az van bőven, míg kitalálják...)
- Boráros tér, ill. Közvágóhíd (A csepeli és a ráckevei HÉV-ek végálomásai, jelenleg igencsak elszigeteltek metrós szempontból.)
Lehet saccolni, mikor készül el. Mármint a négyes befejezésétől számítva hány éven belül. És vajon merre kanyarog majd a hatos?
Link: térkép a metros.hu-ról, rajta a 4-es és az 5-ös metró nyomvonalával
ez az ami jönn-e debrecen felé is mert ha igen akkor jó tök jó lenne
ez az ami jönn-e debrecen felé is mert ha igen akkor jó tök jó lenne
Az 5-ös metró, ahogy most tervezik, egy túlzás. A III. kerületből a Nyugatiig Hév+esztergomi vasúton el lehet jutni. Azt kell turbózni kicsit. A nyugati meg a Kálvin közt viszont már van metró. Oda minek? Egyedül a déli szárnynak van értelme: XX-XXI. ker - többi metrót összekötni.
Zsolt (mzsolt), 2008. 03. 23. 12:16Ilyenre szórnák a pénzt? Aki plázázni akar, menjen trolival, vagy arénabusszal.
Ja, 100 méterre van a Keleti hátsó részétől, a metró meg ugye elől van.
Gondoltak volna korábban erre, nekem nem hiányzik oda mégegy állomás...
Boki (boki), 2008. 03. 23. 09:27Az Aréna Pláza úgy kb 100 méterre van a Keletitől, nem?
Gyula (gyula), 2008. 03. 22. 22:11Hát, ami azt illeti, a 2-es vonal se' biztos még, hogy a végleges állapotában áll. Most hallottam, hogy nagy vita van a főváros vezetése és az angol tuldajdonosok között, hogy legyen "Arena Plaza" megálló a Keleti és a Stadionok között.
Anyám...
Senki sem gondolta volna, hogy az augusztus 20-ai ünnepség fénypontja,...
Idén már harmadszor rendezik meg a Borfalut kis hazánkban. A helyszín ...
Nagyon sok ember negatív véleménnyel van fővárosunkról. De most kezdőd...
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



