Ismét a végéhez közeledik egy újabb széria a sikeres tehetségkutató showműsorból, a Megasztárból. A felállás hasonló az elmúlt évekéhez képest: a versenyzők dalolnak, a zsűri megmondja a frankót, a nézők pedig döntenek.

Természetesen mindig jó az országnak, ha új tehetséges fiatalokat fedeznek fel neki, de így harmadjára már talán nem az igazi. Ezt a véleményemet rajtam kívül, úgy látszik, csak néhányan osztják, hiszen a siker továbbra is töretlen, még mindig többen vannak azok, akik belehalnának ha kihagynának egy részt, mint akik még a nevekkel sincsenek tisztában.
Tehetség ide vagy oda, sajnos egyre jobban kezdett „elvalóságsósodni” a verseny, minden héten fél tucat riportban láthattuk, ahogy kedvenceink gyakorolnak, szerelmi életet élnek, vagy éppen kamerástul beköltöznek egy házba(!). Eleinte én is nagy érdeklődéssel követtem a műsort, hiszen rájuk legalább volt miért felnézni, volt miért drukkolni nekik, vagy éppen szavazni rájuk, azon túl, hogy éppen mennyire helyes vagy szimpatikus az illető.
Egyes híresztelések szerint a „nagy megmérettetés” egy hasonló jellegű táncversennyel folytatódik a jövőben, amit én mindenképpen jó ötletnek tartok, egy negyedik felvonás már eléggé hazavágná a produkció fényét. Ha esetleg mégis tervbe van véve egy esetleges negyedik széria, valami nagyon újat kéne bedobni ahhoz, hogy ne váljon túlságosan elcsépeltté.
Természetesen a versenyzőknek (a szerkesztőség nevében) sok sikert, rajongót és gazdag emberek által küldött rengeteg szavazatot kívánok!
evyet értek veled dávid a dávid az sokal job volt mint a viktor
válasz a(z) 22. üzenetreén szerelmes is vagyok belé csak már van nője de ez nem baj de nagyon jó volt a lehec kiráj ez volt a legeslegj
a Dávid volt a legjobb a megasztárban csak a viktór a linda tesója és én is dávid vqagyok
nagyon jó vagy imádlak én 10 éves vagyok pont a lehec király a kedvencem
Viktor Király vagy!!!!!!!!szuper!a hangod nagyon jó!!!!!!!!!
Remélem te nyered a megasztárt!!!!
szurkolok! Haaajrááá!
Remélem te nyered a megasztárt nekem te vagy a kedvencem!!!
Tetszik a maci laci stílusod!
üdv
Szia Viktor nagyon jó vagy!!!!!!!
Remélem te leszel a megasztár!!
csak hajrá!!!
Viktor hajrá,nagyon jó vagy!!!!!!!!vannak szurkolóid!!!!
király vagy!!!!!!
hajrá-hajrá 
szerintem tegnap nem tamarát kelletet volna bent tartani hanem hient mert ő jobb volt mint tamara kővetkezőnek ő essen ki fujjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj tamara hienek hajrá még ha kieset is ne ad fel csak igy tovább
Stohl András műsorvezetői szerepe a hamarosan induló tehetségkutatóban...
Folytatódik a lányok pechszériája: a Csillag születik második elődöntő...
Megjelent a Megasztár negyedik szériáját megnyerő Király Viktor első l...
Vannak jelenetek, amikor a zsűri megkönnyez egy-egy produkciót, vagy m...
A TV2 vezérigazgatója már a harmadik széria végén ígéretet tett, hogy...
Szerbia már most a jövő héten megrendezésre kerülő dalfesztivál lázába...
Nem is szépítem, manapság kevés jó zenét lehet hallani. Valami mindig ...
Bulgária legújabb tehetsége gyönyörű hangjával és az Omega együttes Gy...
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



