A szocializációs hadviselés

SZUBJEKTÍV szerző: Biga, 2006. 12. 05. | 1 hozzászólás

November utolsó heteiben a radikális Hamasz mozgalom számüzetésben élő politikai vezetője, Háled Mesaal a harmadik intifáda kirobbanásával fenyegetőzött, amennyiben fél éven belül nem jön létre egy palesztin állam az 1967-es határok között.

A történet idén december 9-én ünnepli 19. születésnapját. Már kezdettől fogva fiatalok vettek részt a megmozdulásokban, eleinte a sztrájk és bojkott módszerét alkalmazták. „Gavrilo Princip” kezébe akkor került csúzli amikor 1987. decemberében egy izraeli taxis állítólag szándékosan összeütközött egy arabokat szállító taxival. A koccanást követő közel-keleti „dugó” egészen Camp David-ig befagyasztotta a PFSZ és Izrael állam között kígyózó diplomáciai utakat. A kövekkel dobálózó és abroncsokat gyújtogató népharag első két éve 600 halottat és 4200 bebörtönzött palesztint eredményezett.

Az állam kikiáltását követő villámháború következtében több százezres menekülthullám árasztotta el a közel-keletet. A 39 éve fennálló menekült táborok valóságos melegágyai az omnipotens célokkal rendelkező gyűlöletnek. A felnövekvő palesztin ifjúság kék-fehér lobogók tüzén pörköli a családfők kávéját. A hevenyészett sátrak alatt, a radikális mufti az egyetlen tekintély, így lesz ideológia a mozdulatból, ahogy a könnyes teenager piszkos keze követ ragad. Azt hogy ez izraeli felelősség kérdése-e, sokatmondóan reprezentálja az a tény, hogy a libaloni kormány törvénnyel tiltja a palesztin földvásárlást vagy öröklést. A jelenség szekunder ágon öröklődik a médiában, hála a nyugati tudósítók hozzánemértésének és antiszemitizmusának. Nem egy eset tisztázódott, amikor az újságíró kedvéért a lázongó ifjúság megmozdulást szervezett, vagy az operatőr egy kis szívességet kérve, az öt éves kisfiút, kaviccsal a kezében, a járőröző izraeli tank elé küldte. A „felkelés” gyorsan kinőtte Gázát és meg sem állt a francia benlieuk-ig, s a lobogó Peugeot-ról a láng átcsapott a britt felsőoktatására. Ezzel pedig a közben alakuló fegyveres sub-state csoportok, mint a Tanzim vagy a Hesbollah elérte célját, az intifáda globális „megmozdulássá” vált. Életben tartása pedig nem ígényel többet mint néhány kirakat háború lebonyolítását a „vérszomjas” júdeai oroszlánnal szemben, és a szocializációs táborok fönntartását bármiáron, az ideológiai nyersanyagpótlás érdekében.

Maelstrom, 2006. 12. 11. 18:10
válasz erre az üzenetre

Huhh.. Gábor. Velős kis összefoglalót rittyentettél ide. Majd személyesen is kézrázás érte (addig csak virtuális vállveregetés). Az igazat megvallva ennek a témának azt hiszem 10 oldal is kevés lenne.