A forradalom eltiprása és a megtorlás

SZUBJEKTÍV szerző: Boszi | 0 hozzászólás

November 4-én 17 szovjet hadosztály rohanta le a magyar forradalmat. Központi irányítás és utasítás híján a magyar honvédségnek csak néhány alakulata vette fel harcot a túlerővel szemben.

cikkhez kapcsolódó kép

Bár a szovjet parancsnokok gyors sikerrel számoltak, a fővárosban egy hétig folytak az utcai harcok. Budapesten kívül, a vidéki városokban is tartották magukat az ellenállók. A fegyveres ellenállás kisebb csoportokban november végéig, december elejéig tartott. A politikai ellenállás (sztrájkok, tüntetések) 1957 tavaszáig.
November 5.: A IX. kerület még talpon maradt tüntetői, a ferencvárosiak tartották az állásaikat. Kemény ütközések voltak a Józsefvárosban és Kőbányán is. Estére az oroszok a Corvin közi és a Moszkva téri csoportokat is felszámolták.
November 6-án a Széna tér is megdöntetett, a harcok a Móricz Zsigmond körtéren és a Ferencvárosban folyatódtak.
November 7-én orosz tankokon megérkeztek Kádárék Budapestre, a Parlamenthez. A Várban, a Levéltár környékén és a Baross téren súlyos tűzharc alakult ki. Csepelen a tüntetők lelőttek egy bombázó repülőt.
November 8-án az óbudai Schmidt-kastélynál, a Ferencvárosban és Kőbányán minden kitartás ellentére sikerült az elnyomóknak felszámolniuk a zavargásokat.
November 10-én a csepeli csapat még tartotta magát. Megkezdte működését az I. Forradalmi Karhatalmi Ezred. Hamarosan több, hasonló alakulat is létrejött. A karhatalmisták pártmunkásokból, ÁVH-sokból, volt partizánokból és kommunista katonatisztekből álló csoport voltak, akik a következő hetekben különös kegyetlenséggel álltak bosszút a felkelőkön és több gyilkosságot és emberiség elleni bűncselekményt (sortüzeket) hajtottak a "pufajkások" .
November 11-én elesett Csepel is. Folytatták a magyar fiatalok deportálását a Szovjetunióba. November második hetétől sorozatos letartóztatások kezdődtek el.
November 22-én Kádárék hamis ígéretettel (szabad elvonulás) kicsalják Nagy Imrét és társait az eddigi védettséget biztosító jugoszláv nagykövetség épületéből és Romániába hurcolták őket.
November 30-án Szerov, Kádár és Münnich kijelölte azt a 6-8 vezetőt (pl.: Dudás József, Szabó bácsi), akiket ki kell végezni.
December 4-én volt a Hősök terén a néma nőtüntetés, amit a karhatalmisták szovjet segítséggel feloszlattak.
December 5-én az egyetemisták megakadályozták, hogy a kollégiumokból a szovjet egységek elhurcoljanak magyar fiatalokat.
December 6-án Budapest több stratégiai pontján kommunista gyűléseket szerveztek, ahol a kormányt és az MSZMP-t éltették. A hazafelé tartó munkásokkal összetűzésbe került a tömeg , és az így kialakult tűzharcban hat embert lőttek agyon.
December 8-án Salgótarjánban véres mészárlás volt: a munkástanács vezetőinek letartóztatása miatt tüntető munkásokat és bányászokat a karhatalom egy előre felállított csapdába csalta és halomra gyilkolta. 50 halott (egyes források szerint 130) és több mint 80 (150) sebesült lett a sortűz eredménye.
December 12-én újjászervezték az internáló táborokat. Egy utolsó felkelés volt még a Bosnyák téren, ezt hamar szétverték a pufajkások.
December 15-én elfogták, majd statáriális eljárás keretében történt halálra ítélése után kivégezték a hivatalos megtorlás első áldozatát, Soltész Józsefet Miskolcon.

'56-os visszatekintésünk végére értünk ezzel az utolsó cikkel. Itt inkább nem is annyira a meglátások, mint a tények kerültek előtérbe. Talán többen elolvasták ezeket az eseményeket, olyanok is, akik eddig nem sokat tudtak a forradalom eseményeiről - remélem nem volt hiábavaló.

Egy híres, Nobel-díjas író, a forradalomról írott művével búcsúzom.


Albert Camus : A magyarok vére

Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, bevesse magát egy eltiprásra ítélt felkelésre, a nyugati világ szemeláttára, amely nem takarékoskodnék sem tapssal sem keresztényi könnyel, hanem hazamenne, felvenné házi papucsát, mint a futball szurkolók vasárnapi kupa mérkőzés után. Túl sok a halott már a stadionban, és az ember csak saját vérével gavalléroskodhat. A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.
Azok közé sem tartozom, akik úgy hiszik, alkalmazkodni kell, ha átmenetileg is, bele kell törődni a rémuralomba. Ez a rémuralom szocialistának nevezi magát, nem több jogon, mint ahogy az inkvizíció hóhérai keresztényeknek mondták maguknak.
A szabadság mai évfordulóján szívemből kívánom, hogy a magyar nép néma ellenállása megmaradjon, erősödjön és a mindenünnen támadó kiáltásaink visszhangjával, elérje a nemzetközi közvélemény egyhangú bojkottját az elnyomókkal szemben.És ha ez a közvélemény nagyon is erőtlen és önző ahhoz, hogy igazságot szolgáltasson egy vértanú népnek, ha a mi hangunk túlságosan gyenge, kívánom, hogy a magyar ellenállás megmaradjon addig a pillanatig, amíg keleten az ellenforradalmi állam mindenütt összeomlik ellentmondásainak és hazugságainak súlya alatt.
A legázolt bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia - s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.
A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat.
Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában.
Hisszük, hogy valami bontakozik a világban, párhuzamosan az ellentmondás és halál erőivel, amelyek elhomályosítják a történelmet, - bontakozik az élet és meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezzünk, és amely a szabad alkotás és szabad munka terméke.

A magyar munkások és értelmiségiek, akik mellett annyi tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mindezt, s ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét velünk megértették. Ezért, ha szerencsétlenségükben osztoztunk, miénk a reményük is.
Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk!
1957. október 23.

Szólj hozzá Te is!

kapcsolodó cikkek

"Szabadságra szavazunk, Kossuth-címert akarunk!"

Ötvenhárom évvel ezelőtt, kora délután ilyen és ehhez hasonló jelszava...

A forradalom leverése

Hajnalban megkezdődött a szovjet hadosztályok offenzivája Budapest ell...

Ha elfelejtetted volna a jelszavadat, küldesd ki magadnak!


Még nem vagy VIP tag? Regisztrálj!
Motoros ügyességi
» játékajánló: Motoros ügyességi
Legújabb vicc

- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?

Értékeld! szavazás 1-reszavazás 2-reszavazás 3-reszavazás 4-reszavazás 5-re
» tovább
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem © 2007 Minden jog fenntartva!