Amikor felcsillant a remény

SZUBJEKTÍV szerző: Boszi, 2006. 10. 30. | 4 hozzászólás

A szovjet csapatok megkezdték a kivonulást Budapestről. Az embereken a szabadság és a függetlenség eddig ismeretlen mámoros érzése uralkodott el, és olyan összefogás volt az emberek között, mint eddig még soha.

Azok, akik otthon ültek, és a rádió adását hallgatták, kinn harcoltak az utcákon vagy kinéztek az ablakon, és látták, hogy a lánctalpasok elkezdtek "hazamenni" kétségkívül megkönnyebbültek. Azt hitték, itt a vége, és győzött az ideológia, amiért már egy hete kűzdöttek.
Megkezdődött a pártbizottság köztársaság téri székházának közel három órán át tartó ostroma. A harcokban számos felkelő halt meg , s a tömeg több ÁVH-s védőt meglincselt.
Nagy Imre délutáni rádióbeszédében bejelentette az egypártrendszer megszűnését, és az 1945-ös koalíciós kormányzáshoz való visszatérést. A kormány elismerte a forradalomban létrejött helyi önkormányzati szerveket. Újjáalakult a Független Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt (Petőfi Párt).
Győrött megalakult a Dunántúli Nemzeti Tanács, és kiszabadították házi őrizetéből Mindszenty bíborost, hercegprímást.
A rádióban elhangzott Örkény István nevezetes nyilatkozata: „A rádió hosszú éveken át a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtottunk végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon."

Zoli, 2006. 11. 08. 13:10
válasz erre az üzenetre

A Köztársaság téren meglincselt ÁVH-sok többsége sorállományú volt, nem jószántából csatlakozott az ÁVH-hoz. Egyébként meg nemcsak ÁVH-sokat lincseltek meg, hanem honvédtiszteket, sőt, civileket is.

A lincselésekben egy köztörvényes bűnözőkből álló csoport vitte a prímet; közülük több tucatot sikerült később beazonosítani, elfogni, és bíróság elé állítani.

Szisz, 2006. 11. 07. 00:36
válasz erre az üzenetre

Politizálunk. Cool.