Hajnalban a szovjet katonai vezetés támadást indított a Corvin köz ellen, de kudarcot vallottak, mert a felkelők megsemmisítették a harckocsikat, így a magyar gyalogsági rohamot is törölték...

Nagy Imre Andropovval és Mikojannal tárgyalt a szovjet katonai intervenció beszüntetéséről és a demokratikus változtatásokról. Eközben Apró Antal vezetésével a Katonai Bizottság egy titkos katonai diktatúra tervezetét dolgozta ki a hatalomátvételre, ami lényegében a forradalom könyörtelen felszámolását és Nagy Imre félreállításának megszervezését tartalmazta. Gerő, Hegedüs és más keményvonalasok az egyeztetés után távoztak a Szovjetunióba.
Délután kettőkor az új kormány letette az esküt; Nagy Imre miniszterelnök lett. A miniszterelnök koradélután azonnali tűzszünetet rendelt el, majd esti rádióbeszédében "nagy, egész népünket átfogó és eggyé forrasztó demokratikus mozgalomnak" nyilvánította az október 23-a óta zajló eseményeket. Bejelentette azt is, hogy a szovjet csapatok azonnal megkezdik egységeik kivonását a fővárosból, megszüntetik az ÁVH-t, felkarolják az új, demokratikus önkormányzati formákat, valamint visszaállítják a Kossuth-címert, és március 15-e ismét nemzeti ünnep lesz, és teljes körű amnesztiát ígért.
Megalakult az Országos Nemzeti Bizottság, a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága, és megkezdték a Nemzetőrség megszervezését; este 10-kor felhívást tettek közzé a rádióban, hogy a fiatalok csatlakozzanak a most megalakuló nemzetőrséghez.
A ferencvárosi felkelő csoportok ellen támadást intéztek, és elkezdték a Királyerdőt is átfésülni. Két elfogott tüntetőt a helyszínen azonnal kivégeztek. Kecskeméten repülőgéppel gépágyúztatták a Cigánytelepet, és az ezt követő városi harcban heten haltak meg.
Szerov közben tudatta Antropovékkal, hogy kémjelentések szerint, ha záros határidőn belül nem számolják fel a felkelést, akkor az USA javasolni fogja az ENSZ-csapatok bevonulását Magyarországra.
Estére Budapest legtöbb pontján elhallgattak a fegyverek.
Kapcsolódó:
- 1956 napról napra
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



