Péntekre már a sztrájkok országosak lettek és a fegyveres harcok is több vidéki nagyvárosra átterjedtek...

A nap folyamán vidéki nagyvárosokban gyülekeztek az emberek a szovjetek kivonulását követelve. Több helyen is véres megtorlásba torkollottak az események: Kecskeméten a szovjet emlékmű ledöntése után három embert lőttek le; Miskolcon öt embert vertek agyon, ebből hármat a laktanya előtti fára, kettőt pedig a szovjet emlékműre akasztottak; Szegeden egy ember vesztette életét; Mosonmagyaróváron mintegy száz emberéletet követelt a megtorlás; Esztergomban 15-en haltak meg; valamint Nyíregyházán és Zalaegerszegen is voltak nagyobb megmozdulások. Grósz Károly, a megyei pb agitációs osztályának vezetője hírzárlatot rendelt el, és megtiltotta az újságíróknak, hogy a napi eseményekről bármit is publikálhassanak.
Pénteken alakult meg a Széna téri csoport Szabó János, a legendás Szabó bácsi vezetésével. Első tevékenységük a vagonokból való barikád építése volt, és kilőttek egy szovjet páncélautót is. Este fél hatkor közzétették a rádióban az Elnöki Tanács amnesztiarendeletét, amely azokra a felkelőkre vonatkozott, akik este tízig leteszik a fegyvert. Az ajánlat egyértelmű: aki "elárulja" a forradalom eszméjét, az életben marad, aki pedig tovább harcol, arra megsemmisítés vár...
Kapcsolódó:
- 1956 napról napra
Tisztelet néked 1956! Nem feledünk, s eljő még az idő, mikor ismét méltó lesz a magyar nép hozzátok, 56-os hősök!
Ötvenhárom évvel ezelőtt, kora délután ilyen és ehhez hasonló jelszava...
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



