Ákos, az "ideális popsztár"

SZUBJEKTÍV szerző: Boszi | 21 hozzászólás

Ákos nevét mindenki ismeri. Lehet szeretni vagy nem szeretni, de megkérdőjelezhetetlen, hogy hazánk egyik legnépszerűbb énekese egyre sikeresebb. Karácsonyi budapesti koncertjével zárta le turnéja első szakaszát.

cikkhez kapcsolódó kép

A közelmúltban megjelent 'Még közelebb' című új stúdióalbum dalai mellett olyan régebbi számok is elhangzottak az Arénában, mint az Ikon, az Örök április, a Hűség vagy a bonanzás Éjjel a városban.

Ákos legutóbbi szólólemeze, az Új törvény 2002-ben látott napvilágot, így a rajongóknak 4 évet kellett várni az új korongra, de a jelek szerint megérte. Persze szó sincs róla, hogy az előadó az azóta eltelt években tétlenkedett volna, sőt : kiadott egy akusztikus és egy rockos hangvételű válogatáslemezt (Andante - 2003, Az utolsó hangos dal - 2004), diszdobozos kiadásban piacra dobta összes szólólemezét, kísérőzenét írt a Revans című Experidance produkcióhoz, megnyitotta az Andante Borpatikát, Az utolsó hangos dal turné felvételeiből kiadott egy tripla DVD-t, kiadta az Ákos Kottás Album 2006-ot és megszületett harmadik gyermeke is. Az új album október végén jelent meg, majd decemberben az énekes és csapata turnéra indult, és Debrecenben, Győrben, Szegeden és Székesfehérváron mutatta be a dalokat Ákos.

A két évvel ezelőtti MOL Ákos ajándékkoncert után a főszponzor idén is forgalomba bocsátott több ezer jegyet az eredetileg zártkörűre tervezett koncertre. A Sportarénában totális teltház volt, mintegy 12 ezer néző élvezhette a kétórás koncertet. Az évad turnézáró előadásával együtt így az össznézőszám elérte a 30 ezer főt.

A karácsonyi fellépést a dalok melett fényképek és videofelvételek bejátszása színesítette. Ákos és zenészei mellett színpadra lépett az akusztikus vonósegyüttes, az Andante Strings és a Vivát Bacchus! férfi bordal-együttes is.

A lemezbemutató turné tavasszal folytatódik, de az énekes addig sem fog pihenni minden bizonnyal.

Ákos mééég a Graffitin:
- Ákos-interjú: "Tisztességgel felkészülve"

Szólj hozzá Te is!

21
hihi, 2007. 06. 19. 13:31
válasz erre az üzenetre

20
window, 2007. 01. 19. 14:06
válasz erre az üzenetre

Devendra Banhart oldalán meghallgattam illetve megnéztem minden videót, csak hogy megértsem, milyen játékosságot, lazaságot hiányolsz Ákosnál.
Devendra Banhart zenéjét nagyon kellemes, valóban könnyed, gitárcentrikus zenének találtam.

Ákos dalait ettől függetlenül továbbra is játékosnak tartom, csak más értelemben. Nem a zenei képzetlenség, ötlettelenség, egysíkúság miatt nem találod meg Ákos dalaiban, azt, amit Devendra Banhartnál.
Ákos másról beszél a dalaiban, mert egészen más foglalkoztatja, ehhez másfajta játékosság illik, mint az imént meghallgatott dalokhoz. És ez így van jól.

19
window, 2007. 01. 19. 12:37
válasz erre az üzenetre

Manu Chaot sem ismerem, csak utána néztem. (-:
Említhetsz bátran mást is.

Szerintem a szemben lakó bácsi sem dolgozik meg jobban a pénzéért. Igaz ugyan, hogy nem tudom, csak sejtem, mire gondolsz. Például hogy idős korában is megterhelő, nehéz fizikai munkát végez, napkeltétől napnyugtáig kinn dolgozik a földjén?
Nos, ebben az esetben semmi értelme nincs az összehasonlításnak. Egyrészt. Másrészt pedig mintha elengedted volna a füled mellett a kiadványok árairól szóló beszámolómat. Tartom a véleményem: a kiadványok és koncertek bárki számára elérhetők, nem drágák, és megtérülnek; érdemes pénzt kiadni érte.
Ákos abban a műfajban, amiben dolgozik, ugyanúgy nem kíméli magát, mint akármilyen dolgos bácsi a szomszédból.
Ákos munkája igen sok szegmensű, ami engem illet, nem csak előadói-énekesi, zeneszerzői, dalszövegírói, hanem költői, filmkritikusi, színészi, rendezői, narrátori, vendéglátói minőségében, és általában emberileg nagyra tartom. Maximalista, a tökéletességre törekszik és ugyanezt megköveteli a vele dolgozóktól.
Emellett pedig élete és szenvedélye az, amit csinál. A fentiekből szerintem semmiképp nem vonható le az a következtetés, hogy pénzhitű. Ebben a szakmában az elismerés együtt jár bizonyos szintű anyagi sikerrel.

A görcsösségről meg lazaságról pedig úgy tűnik, merőben más a felfogásunk.
Szerintem a sokszínűségnek, változatosságnak van kapcsolata a játékossággal.
Én 5 Ákos-koncerten voltam ezidáig. Annyi igaz, hogy a koncerten minden egy előre felállított koncepció szerint történik, mindennek megvan a maga helye és ideje, ettől eltérni csak igen kis mértékben lehet. Mondhatni köncert közbeni, spontán szóló, egyéni megvillanás kizárva (csak koncert legvégén engedhetnek fel.) Ezt lehet, hogy görcsösnek nevezed; én precíznek. A fényeknek, a füstnek, a kivetítő képeinek, mindennek pont egy adott pillanatban van szerepe, pont akkor, amikor Ákos ezt vagy azt a szót énekli: így segíti, tágítja, gerjeszti a dalok szövegvilága által keltett érzéseket, gondolatokat. (A szöveg pedig mint tudjuk, a legfontosabb Ákos dalaiban.) Tehát szerintem ezt a koncertet nem is lehetne másképp csinálni, mint ahogy most turnéznak - muszáj a fegyelem, muszáj némi kötöttség megkövetelése.
Ami persze nem jelenti azt, hogy a zenészek egyedi ötletei nem kapnának szerepet. Sőt! De erről írtam. Egyáltalán nincsenek elnyomva. Ám az ötleteket a próbán a fent említett okok miatt előre ki kell próbálni.
Szerintem ez nem megy a játékosság rovására, nem teszi merevvé a koncertet.

Ákos nem egy Devendra Banhart, de D. B. sem egy Ákos. A magyar előadók közül szerintem mindenképp Ákos az, aki a legmagasabb szinten - messzemenően magasabb szinten, mint bárki más - műveli ezt a műfajt. S mint magyar ember, én a magyar zenét részesítem előnyben.

18
-z-, 2007. 01. 18. 21:06
válasz erre az üzenetre

Window: A Manu Chaos dologban igazad van. Tényleg rossz példa volt. Tudok jobbat, csak azokról ki van zárva, hogy ismernétek, meg ők tényleg nem említhetőek együtt Ákossal.
Voltam már Ákos koncerten. Nem volt olyan fergeteges.
"Másrészt ha valaki, Ákos aztán biztos megdolgozik a pénzéért." - szerintem a szemben lakó bácsi jobban megdolgozik a pénzéért.
>"Ákos zenéje görcsös, sótlan, minden játékosságot nélkülöz"?? Kérlek, miről beszélsz?
Ákostól, Ákos előadásában a következő stílusokból találsz zeneszámokat:
szintipop
pop
rock
metal
acapella
filmzene
rap (ill rapbetét az Ideális popsztárban)
szimfónikus átiratok (Hello pl)<
Látom nem tudod értelmezni a szöveget. Nem azt mondtam, hogy egy műfajú, hanem hogy görcsös. A zenészeknek nem ad szabadságot, hiányzik belőle az a játékosság, ami mondjuk egy Devendra Banhart dalból kiömlik.
A zenéjéből hiányzik a lazaság. Az hogy hány hangszer szólal meg, meg ilyenek, az lényegtelen, nem attól lesz valami jó vagy rossz.

17
window, 2007. 01. 11. 16:57
válasz erre az üzenetre

Manu Chaoról, kedves -z-:

"Dalszövegei gyakran hordoznak baloldali üzenetet."

"2003-ban az 1983-as alapítású Les Wampas nevű punk-rock együttes első sikerét a Manu Chao című dalával érte el, aminek a refrénje a következőképp fordítható: "Ha enyém lenne Manu Chao pénztárcája, Kongóban nyaralnék... Ha enyém lenne Louise Attaque bankszámlája, húsvétig haza se jönnék."
Didier Wampas kritikusan szemléli egyes művészek viselkedését (Manu Chao, Noir Désir), akik a rendszer kritikusainak mutatják magukat, miközben igen jól megélnek belőle."
/WIKIPEDIA.HU/

"Arra még emlékszem, hogy a tavalyi Manu Chao-ra végül le kellett szállítani a jegyárakat, mert annyiért a kutyának sem kellett a jegy"
/http://72.14.221.104/search?q=cache:05D3k-pjVzgJ:forum.est.hu/viewtopic.php%3Fp%3D13422%26sid%3D672cbd655154a7b0a7bc4dcf1866a21b+manu+chao+koncertjegy&hl=hu&gl=hu&ct=clnk&cd=1/

"I chatted with a Mexican, Juan Carlos Moreno, as we watched an older Mexican scalp tickets for $80 apiece to a group of three younger Mexicans, who protested weakly, then paid. “Manu Chao is Manu Chao, sure, but that’s just too expensive.”
http://209.85.135.104/search?q=cache:EC1-7rG32UAJ:observer.com/20060814/20060814_Ken_Bensinger_thecity_newyorkersdiary2-2.asp+manu+chao+ticket+expensive&hl=hu&gl=hu&ct=clnk&cd=5

Legnagyobb sajnálatomra friss, hiteles adatot nem találtam a honlapján, de szerintem a fentiek is magukért beszélnek.


16
window, 2007. 01. 11. 11:42
válasz erre az üzenetre

-z-!
Pénzhitű....
Ezen újra és újra fennakadok...
A koncertekről már írtam, egyértelműen megéri az 5000 forintot. Arról nem is beszélve, hogy az UHD koncertek alatt volt pár ingyenes koncert is, mint bizonyára ezzel is tisztában vagy.
A zenei kiadványokról. Tripla koncertDVD: 5000 Ft, múlt évben egy akció erejéig az összes megjelen DVD (kb 10) együttes vásárlása esetén:12 ezer forint, X+1 Ákos-albumgyűjtemény 11 (tehát az összes nagylemezzel, extrákkal, újramaszterelt dalokkal): 30ezer. Utóbbi egyszerre sok, de lemezenként 2000valahányszáz forint.
Másrészt ha valaki, Ákos aztán biztos megdolgozik a pénzéért.

15
window, 2007. 01. 11. 11:22
válasz erre az üzenetre

-z-, csak szólok, hogy nem 7000, hanem 5000 Ft a jegy Ákos-koncertekre... Ha már nagyon le akarod húzni Ákost, legalább légy hiteles. (de onnantól nem fog menni). Hozzáteszem, hogy a jegyárak hosszú évek óta nem emelkedtek.

"Ákos zenéje görcsös, sótlan, minden játékosságot nélkülöz"?? Kérlek, miről beszélsz?
Ákostól, Ákos előadásában a következő stílusokból találsz zeneszámokat:
szintipop
pop
rock
metal
acapella
filmzene
rap (ill rapbetét az Ideális popsztárban)
szimfónikus átiratok (Hello pl)

Bizonyára hallgattad az angol számait, a DM-feldolgozásokat és hasonló különlegességeket is, ha annyira ismered Ákos munkásságát, hogy ilyeneket írsz róla.

Megköti zenészei kezét? Szakos és Lepe szokták elkészíteni a koncert-átiratok nagy részét. Ha nem tévedek, Szakos szerezte a Majom a ketrecben ill. a Gondolnék rád című számok zenéjét vagy szövegét. Satöbbi, miegymás.

Sótlan?
Szinte MINDEN koncerten MINDEN dal másképp szólal meg, minden egyes alkalommal áthangszerelik a dalokat. Nem is értem, hogy csinálják, s mégis annyira jó, új ötletek vannak a már sokszor hallott szám legutóbbi verziójában is. Teljesen/részben átértelmezik a dalt az ilyen feldolgozások.
Belehallgattál -csak hogy ne menjünk messzire-az új albumba? Vagy voltál vmelyik koncerten? Néhány dolog, amire érdemes volna figyelned:
-Óriáskivetítő a színpad fölött lenyűgöző, a dalhoz kapcsolódó kisfilmekkel, montázsképekkel
-konferálások
-10 vonóslány, Vivát Bacchus! 4 fős énekegyüttes a vokálnál, új elem a zongora
-a mostani koncerteken hol egy szál gitárral, hol a teljes zenekarral, hol önmagát zongorán kísérve ad elő dalokat. Sótlan még mindig? Vagyis nem csak énekel, hanem gitározik, zongorzik, (dobol).
-2005, koncert: 4-6 gitáros, 2 teljes dobszerkó, régi zenkarból vendégek, különleges hangszer: Chapman stick.
Kevert felállásban játszanak ugyanitt egy számot: Ákos dobol, a gitáros énekel, a dobos gitározik...
-2003, Andante: Unplagged-koncertek...

Elképesztő... az Áruház miért ne lehetne főmenüpont? Valahonnét csak meg kell venni a jegyet, CD-t, stb. Mind az érdeklődő közönségnek, mind Ákosnak érdeke, hogy szem előtt legyen. Nem értelek...

A támogatókat pedig fel kell sorolnia...

Kívánom, hogy egyszer eljuss Ákos-koncertre (ha még nem voltál), nem fogsz csalódni.
Én azt kívánom, bár mindenki tudná, hogy ilyen zenészeink, művészeink is vannak, mint Ákos.

14
Boszi, 2007. 01. 08. 22:09
válasz erre az üzenetre

Jah még annyit, hogy az "Ideális popsztár" egy Ákos szám címe!

13
Boszi, 2007. 01. 08. 22:08
válasz erre az üzenetre

Húhaaa,ebbe a politikai témába nem kéne belemenni vissza kell magam fogni Hány "sztár" vállalja a politikai hovatartozását? Ha ebből indulunk ki alig van akinél nem evidens első ránézésre hogy melyik tábort erősíti. Nem kezdem el sorolni, de pl. Heti Hetes, Zséda, Bangó Margit, Soomló, Demjén stbstbstb.........
sztem ez meddő vita.

12
Gyula kis képe = avatarja Gyula (gyula), 2007. 01. 07. 21:50
válasz erre az üzenetre

Ha jól értem, akkor szerinted akinek sok pénze van, az ne beszéljen kereszténységről meg erkölcsi kérdésekről. És miért ne? Mert nem hiteles? Azért a pénzért csinál valamit, és nyilván több van neki belőle, mint amit a létszükséglet megkíván, de ettől még nyugodtan lehet hiteles. Igazából ez is csak egy támadási felület, mert sokakat zavar. Megdolgozott a pénzéért, s miért ne csináljon hasznot, ha ilyen táborral maga mögött megteheti? Manu Chao is adhatna amúgy ingyen koncertet, miért szed be egyáltalán 3000 Ft-nyi jegyárat? Szerintem tök természetes, hogy ha ez a munkád, ebből élsz, s ez a szakma jól fizető. Én nem kifejezetten ezen mérném le valaki személyiségét, hanem, például, hogy hogyan viselkedik, mit képvisel "civilben". Ami amúgy a politikai szerepvállalást illeti, én egyetértek azzal, hogy ha valakinek van véleménye, elmondja. Ákos esetében max ő szívja meg, mert ott hagyja a rajongótábor egy része. De gondolom, ennek tudatában vállalta.

válasz a(z) 11. üzenetre
11
-z-, 2007. 01. 07. 12:16
válasz erre az üzenetre

Boszi: A Demjént és az ex-alkesz-fukszos Som Lajos által fémjelzett Piramist sem akarnám soha megvédeni. Ők is imádják a pénzt.
Te is szubjektív véleményről beszélsz, hiszen ízlésről beszélgetünk. Arról, hogy miért tetszik Ákos életműve, és miért nem. Ugyanis az ízlés és a vélemény a két dolog amiről lehet beszélgetni, ugyanis tényeket csak kinyilatkoztatni lehet. Ami meg Ákos által bezsebelt támogatásokat jelenti - biztos forrásból tudom, nem a sarki hentestől - jóval több, mint amit el tudsz képzelni, bár az is igaz, hogy ez nem mind az államtól jön.
Az Operettszínházban azért mernek annyira lehúzni, mert az a sznobok tobzódási helye, akik legtöbb esetben a presztízsért járnak oda.
Gyula: vagy megúntad a vitát, vagy kezded érteni miről beszélek.
Számomra egy könnyűzenész esetében a legfőbb erény a hitelesség. De egy olyan ember nem lehet hiteles számomra, aki a szeretetről meg kereszténységről énekel teli zsebbel. Nézzétek meg a honlapján, ott vannak a támogatók felsorolva, és az Áruház, mint FŐMENÜPONT.

Ami meg a drága jegyárakhoz még: amit mindketten elengedtetek a fületek mellett: ha egy Manu Chao úgy tud koncertet adni hogy az kijön háromezerből, akkor Ákosnak vajon miért nem megy? Megmondom. Mert drága a Mercedese fenntartása, amivel a politikusokhoz érkezik kezet csókolni. Ha egy közszereplő eladja magát bármely pártnak, az az én szememben a legellenszenvesebb dolog.

De egyébként értem miről beszéltek. Nos, minden jót, és remélem legközelebb is sikerül olyasmit írnotok, ami megmozgatja az agyamat. Jó munkát!

10
Gyula kis képe = avatarja Gyula (gyula), 2007. 01. 06. 22:25
válasz erre az üzenetre

Akár keresztény, akár hindu, vagy bármilyen vallási hovatartozásodat vállalod fel, biztos, hogy lesznek akik ezt erényként értékelik. Csakhogy a mai "sztárok" nagyrésze, se a vallással, se a filozófiai irányzatokkal nincs olyan kapcsolatban, hogy magáénak mondhatná. Más: Te most már Ákost zenei téren minősíted, s saját ízlésed szerint ítélheted görcsösnek, de ez a közéleti szereplését nem befolyásolja. A koncertjegyárak tényleg magasabbak a magyar átlaghoz képest, de ettől nem mondanám, hogy a pénz az istene. Bizonyára fontos neki, de megteheti, mert a magyar zenei élet meghatározó alakja, s magas jegyárak ellenére is teltház előtt koncertezik - tehát a közönség ár-érték arányosnak találja. Amúgy én nem mondtam, hogy Ákos lenne az ideális popsztár, szerintem olyan nincs is, mert mindenkiben más az érték, csupán arra próbáltam rávilágítani, hogy nyugodtan találhatsz benne is, mégha a vallás neked nem is jelenti azt.

válasz a(z) 8. üzenetre
9
Boszi, 2007. 01. 06. 22:03
válasz erre az üzenetre

Na most megpróbálok mindezekhez hozzászolni énis.
Kedves Panka azt hiszem, a hozzászólásod nem kíván kommentárt csupan önmagadat minősítetted ezzel a 3 sorral
Z. Elég érdekes következtetésekre jutsz. Csak tudod mi van? Az, hogy te szubjektív véleményt formálsz, és nem tényekről beszélsz. Valakit lehet szeretni vagy utálni ennyi, ez a Te magánvéleményed de ezt nem állíthatod be úgy, mint valós
Miért drága a jegy Ákos koncertjeire? Hát, talán mert profi, és ebből adódóan a technikai dolgok, a zenészek stb. sem kétfillér. Rendszeres koncertjáró vagyok én is, és itt megjegyezném, hogy elég durvák tényleg ezek az árak, de ez van elfogadom. (halkan súgom: nemhiszem, hogy túl sok állami támogatást kapna a srác:P) Visszatérve: pl. egy Demjén vagy Piramis nagykoncertre is hasonló árfekvésben kaphattál jegyet, vagy még drágábban. Gondolom most jönne a mondat, hogy hogy jövök én ahhoz, hogy a magyar zene eme hatalmas csillagaival teszem egyenlővé ezt a "pénzhitű híresség"-et. (egy példát hadd említsek még: ha elmész a Petőfi vagy akármelyik más művházba ott megnézel egy amatőr musicalt 1500ért. Besétálsz az Opetrettszinházba, ott mennyi is egy musicalre a jegy? 7-8 ezernél kezdődik? Mivel magyarázod ezt? Nem az előadás színvonalát fizeted meg? És a kiváló színészeket?)
És igenis erény a vallásosság sztem is. Az, hogy felvállalja akár politikai nézeteit, vallását, véleményét a világól erény. Ha meghallgatod a dalszövegeit azonnal szemet szúrhat, hogy nem üres pillanat-slágerek sablon szöveggel, hanem értéket közvetítenek a sorok. És ez tény. Éles ellentétben a mai sztárokkal & kis országunkban zajló érdekes dolgokkal. Nem?
Meg lehet Ákosról is a véleményed, mert hibát találni mkiben lehet és biztos ő sem tökéletes de sztem ne legyél ennyire elvakult vele szemben mert ez más nem "hiteles " vélemény, te nem bírod és pont. Én meg szeretem ennyi, de ettől még nem kapom fel a vizet ha netán másnak más a nézőpontja.

8
-z-, 2007. 01. 06. 13:50
válasz erre az üzenetre

El sem tudod mennyire képben vagyok Ákos életművével kapcsolatban.
Azzal nincs gond, ha egy előadás vallásos. Pl. ott van a Matisyahu nevű alak, aki zsidó áhítattal átitatott vallásos raggae-t énekel, vagy ott van az Arcad Fire nevű kanadai keresztény gitárbanda, akik észveszejtően jó zenét csinálnak. De ők nem azért jók, mert vallásosak, hanem attól függetlenül. Ákos zenéje ezzel szemben nem észveszejtő, mert görcsös, sótlan, és minden játékosságot nélkülöz. Ákos hiába gyűjt maga köré remek zenészeket, ha aztán megköti a kezüket. Ja, és még Ákosról annyit, hogy neki a pénz az istene. Ha egy Manu Chao tud 3000 forintért jegyet adni a koncertjére, akit tűzföldtől kezdve Londonon át Kamcsatkáig ismernek, akkor Ákosnak vajh miért kell 7e-ért adnia egy jegyet? Kapizsgálod? (még utolsó dolog Ákosról: ezektől függetlenül elismerem, hogy vannak jó számai, csak az kevés, hogy eltekintsünk sok dologtól). És értem miről beszél, értem mire gondolsz az erényei terén, amik lehetnek erények, de Ákos ezektől nem lesz ideális popsztár.
Az, hogy a tévében milyen sztárocskák vannak az a tásadalom kollektív bűne, ami alól magadat sem vonhatod ki. De ha hiszed ha nem, nálam kevesek szónakl gyakrabban a magyar média és az általa felkapott személyek ellen.

A vallásról: miért, miben különbözik az, hogy hiszek istenben, attól, hogy hiszek Hegel filozófiájában? Mindkettő a világra akar magyarázatot adni. Akkor nem mindegy, hogy bigott katolikus vagy ortodox zsidó, ne adj isten született hindu vagyok?
A témához csak lazán kapcsolódik, de javaslom, hogy lopózz be egyszer egy pünködita misére.

7
Gyula kis képe = avatarja Gyula (gyula), 2007. 01. 05. 16:14
válasz erre az üzenetre

Kedves -z- koma! Pont erről beszéltem, nem mindenki szemében erény az ilyen, s az ellenszenveddel most saját magadat is az emlegetett csoporthoz sorolod. S ha a világ értékrendjéről kérsz felvilágosítást, kapcsold be a Tv-t, és nézd meg a mai "sztárocskákat". Mond, mi bennük az erény? Én nem azt nevezem erénynek, hogy felvállal valamit. Ugye te se gondolod komolyan, hogy a vallást azonos szintre helyezed egy hobbival, vagy az általad emlegetett perverzióval? Maga a felvállalás nem teszi erénnyé. S bizonyára vannak, akik pont mondjuk egy hobbi miatt lesznek népszerűek. De össze se hasonlítható a kettő. Ha pedig a világ értékrendjét Ákos elismerésével ruházod fel, akkor azt kell, hogy mondjam, talán soha nem gondoltál még bele mélyebben a dalszövegkbe, Fél(re)informáltság állapotában pedig nem adnék a helyedben ilyen kemény kritikákat. Legább ismerd azt, amiről véleményt mondasz!

válasz a(z) 6. üzenetre
6
-z-, 2007. 01. 04. 22:56
válasz erre az üzenetre

oli: szerintem nagyon nem ad hozzá semmit, hogy vallásos.
Gyula: az hogy valaki valamit felvállal (legyen az hobbi, vallás, perverzió, bármi) az nem erény. És ha egy Ákoshoz hasonló pénzhitű híresség valamiről meggyőződésről beszél, az gyanús.
Amúgy milyen az az "óriási kisebbség" és milyen a "világ jelenlegi értékrendje"?
(a világ értékrendjéről óvatosan nyilatkozz, mert azt az értékrendet fogod minősíteni, aminek Ákos elismerése is része).
byebye.

5
Panka, 2007. 01. 04. 22:55
válasz erre az üzenetre

Vallásos nem vallásos, ocsmány egy pondró abbiztos... Én hozzá nem érnék, a haja nevetséges, a farka tutira 10centiDDD. És fideszes, tehát buta is.

4
Gyula kis képe = avatarja Gyula (gyula), 2007. 01. 04. 19:00
válasz erre az üzenetre

Ha körülnézek a mai közéleti személyiségek körében, akkor azt kell, hogy mondjam, óriási kisebbség vállalja a vallásosságot. Az persze más kérdés, hogy vallásosság alatt melyikük mit ért, de ha egy híresség meggyőződéssel beszél róla, felvállalja (adott esetben dalokat ír a témában), az mindenképpen pozitív vonás, főleg a világ jelenlegi értékrendjét ismerve, aminek hatására egyből kikezdik az ilyen személyeket. Mert vannak emberek, akik számára ellenszenves ez a megnyilvánulás, s rögtön támadnak miatta.
Ha valaki ennek tudatában vállalja, ami neki fontos, azt nyugodtan nevezhetjük erénynek.

válasz a(z) 2. üzenetre
3
oli, 2007. 01. 04. 16:01
válasz erre az üzenetre

miért -z-, szerinted nem?

2
-z-, 2007. 01. 04. 13:58
válasz erre az üzenetre

És szerinted erény az, hogy valaki vallásos?

« előző1 2 következő »
kapcsolodó cikkek

Ákos tovább ünnepel

Vannak olyan fogalmak, melyek egy-egy koncerttel kapcsolatban összeegy...

Ákos és a csokornyakkendős koncertek

A negyedik ikszet mindenki másképp ünnepli. Van, aki fáradtan hazatérv...

Ákos születésnapozik és kalandozik a Régi királlyal

Hol vannak már a bőrgatyós idők, hol van már a régi Ede vagy az Indián...

A Sláger Rádió meg a party...

Szeptember 1-jén délután 4 órától a jég is megtörik a Városligetben a ...

Majom a ketrecben

18 Ákos-dal hangzik el azon az előadáson, melyet újra bemutatnak a Göd...

A lehető legközelebb

Semmi sorban állás a SYMA hátsóbejáratánál, a tiszteletjegynél; fél ny...

Ha elfelejtetted volna a jelszavadat, küldesd ki magadnak!


Még nem vagy VIP tag? Regisztrálj!
McDonald's
» játékajánló: McDonald's
Legújabb vicc

- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?

Értékeld! szavazás 1-reszavazás 2-reszavazás 3-reszavazás 4-reszavazás 5-re
» tovább
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem © 2007 Minden jog fenntartva!