Augusztus 3-tól ismét óriásplakátokat láthat a nagyérdemű a Felvonulási téren. Immáron hetedszer kerül megrendezésre az @®© óriásplakát-kiállítás, amelynek főszervezője Geszti Péter.

Augusztus 3-án 19.00-kor lesz a plakátkiállítás hivatalos megnyitója, amelyet a díjátadó mellett egy, a közöny elleni tüntetés és számos koncert követ.
A kiállításra kerülő pályaműveket a multicégekből álló zsűri július 20-án választotta ki a Vörösmarty moziban.
Idén is számos reklám, szlogen, illetve esemény kifigurázásával találkozhatunk a Felvonulási téren. Valószínűleg a tavalyi alkotásokon is túltesznek az ideiek, hiszen minden évben jobbnál jobb, egyre kreatívabb alkotásokat tekinthetünk meg a Városligetben.
2006-ban augusztus 3-a és 22-e között csodálhatjuk meg a remekműveket.
Hónapokig tartott a szavazás, hogy kié a legszebb, de most végre kider...
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



