Az Art Factory egy egri képzőművészeti csoport, amely tavaly alakult meg. Jelenleg csak két tagja van a csapatnak: Beta és Kolera, akik májusban egy graffiti-kiállítást nyitottak az egri Művészetek Házában, amely június 18-ig látogatható. Berényi Tamással (Beta), a csapat alapító tagjával beszélgettem graffitiről, kiállításról, tervekről.

– Hogyan kezdtél el graffitizni?
– Amikor a barátomék kertjét átépítették, akkor jött az ötlet. Vettünk festéket, és kipróbáltuk, hogy mutat a falon az, ami már papíron elég jól ment. Amikor megkaptuk a szülőktől az „engedélyt” a kidekorálásra, azonnal neki is láttunk. Annyira megtetszett, hogy rendszeresen kijártunk a kertbe festeni, egészen addig, míg el nem fogyott a felület. Ezután az erre kijelölt helyeket festettem, manapság pedig gipszkartonokra rajzolok, de a szobámat is én dekoráltam.
– A graffitisek szerinted is nagyon megosztják a közvéleményt?
– Akik látják, hogy milyen módon graffitizek, teljes mértékben elfogadják, sőt érdeklődnek iránta. Amikor valaki megtudja, hogy graffitizek, látom a szemében, hogy lenéz, megvet, ezek után elmagyarázom neki, hogy nem csak az a graffitizés, amit ő annak vél. A szüleim tolerálják, néha kifejezetten tetszik nekik, csak az zavarja őket, hogy időnként az egész ház úgy néz ki, mint egy műterem, minden tiszta festék, és lépten-nyomon a kellékeimbe botlanak.
– Minden művész vágya, hogy kiállítást szervezzen az alkotásaiból. Kiket vártok a tárlatra?
– Egerből, Miskolcról és Budapestről is várunk ismerősöket, valamint a szponzorokat is meghívtuk.
– Ki segített a szervezésben?
– A rendezvénynek lesz egy zenei része, amit Magyar Ádám segített létrehozni. Vele nagyon jól együttműködünk.
– Mit vársz a kiállítástól?
– Remélem, hogy sok olyan ember is eljön, akiktől eddig távol állt a graffiti, csak a rosszat látták benne. Szeretnénk nekik megmutatni, hogy a festékszóróval nemcsak rombolni lehet, hanem alkotni is.
– A közeljövőt illetően milyen terveid vannak?
– Minél pontosabban festeni, minél egyedibb stílust kialakítani, és természetesen minél több rendezvényt szervezni, melynek témája a hip-hop kultúra és a graffiti.
Én is gratulálok BETÁnak és KOLERÁnak , jók voltatok maradjatok ilyen jók vagy még jobbak !!
Köszikeeee
Lesz folytatás Bp-en júliusban...
Nagy buli lesz ismét és várunk mindenkit akit érdekel és akit nem azt is
Hello!
Szerintem nagyon jó buli volt , csak az időpont volt egy kicsit gááz.
Remélem lesz folytatása mert arra is szivesen elmennénk.
Így tovább! Hajrá NEON! Big Respect Art Factory!
Még több ilyen kiállítást! Gratulálok nektek, jó volt!
Sziasztok!Volt szerencsém részt venni a május 30. i rendezvényen mint látogató-és mint résztvevő
(akik voltak tudják mire gondolok) Nagyon tetszett,és remélem hogy a következőn is ott lehetek!!!Így tovább Srácok! Fújjad BETA!
Szerintem nagyon jól sikerül a máj. 30. de mégjobban fog a pesti kiállítás a TŰZRAKTÉR épületében! (NEON party forever)
Biztos jók a képek, énis megnézem 1-2 napon belül.
Büszkék vagyunk mi egriek a BETÁRA, országosan is jó cimborám a tag, szóval nagy gratu ehhez az egészhez!graffiti ruleez
Hi! Ezt a képet nem festettem sajnos, pedig tetszetős a dolog. Nah békesség.
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



