Új arculattal és a korábbinál is változatosabb programokkal várja látogatóit az Új Budapest Parádé. Augusztus 26-án – „három az egyben” - Parádé, Karnevál és Fesztivál szórakoztatja ...
Parádés programmal készül megünnepelni fennállása tízéves évfordulóját a szarvasi Zebra Club, mely a hazai underground szubkultúrában az úttörők közé tartozott, de a Nagy Túlélő jelzőt is büszkén vise...
Eddig több mint kétezren töltötték le a jelentkezési lapot a Thirst Studio zenei tehetségkutató honlapjáról és már beérkeztek az első pályázatok is. A nevezéseket – bármilyen zenei műfajban kész...
Idén nyáron 18. alkalommal a Káli-medence öt kis falva - Kapolcs, Monostorapáti, Öcs, Pula, Taljándörögd és Vigántpetend - ismét megtelt művészetekkel, előadásokkal, árusokkal és persze rengeteg látog...
Idén már harmadszor rendezik meg a Borfalut kis hazánkban. A helyszín ezúttal a Felvonulási tér, ahol ugyan még zajlik a @RC Óriásplakát kiállítás, de emellett elférnek a hazai borvidékeket bemutató s...
Egy évnyi böjt után alig egy hete bőgtek fel először a motorok a mogyoródi aszfaltcsíkon. A nemzetközi sajtót és a szurkolókat leginkább egy kérdés foglalkoztatta: Schumacher vagy Alonso? A bajnokság ...
Az egykori Megasztár döntős tavaly év végén megörvendeztette rajongóit első albumával - és nemsokára jön a folytatás! De honnan indult és mit csinál mostanság?
Minden korábbinál nagyobb tömeg lepte el a Hegyalja Fesztivált, az összes helyszínen telt ház előtt zajlanak a programok. Mindez a csütörtöki mérleg, azonban csúcspont a szervezők várakozásai szerint ...
A Magyar Televízió szerezte meg a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság élő közvetítési jogait - jelentette be Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke és Schulek Csaba, a TeleSport főszerkesztője.
Fergeteges hangulatú koncertekkel és partikkal kezdődött meg szerdán a Hegyalja Fesztivál a Tokaj tőszomszédságában található rakamazi Tisza-kempingben. Bár a délutáni szélvihar okozott némi fennakadá...
A 2004-ben bemutatott első rész (A fekete gyöngy átka) után itt a második epizód, a Holtak kincse, amelyet július 20-ától vetítenek a magyar mozik. A nagy siker sejthető, az Egyesült Államokban ugyani...
Soha ennyi látogató, soha ennyi nemzetközi sztár és soha ilyen kevés eső nem volt még a VOLTok történetében. A tizennegyedik rendezvény négy, programokkal teli napját ötvenötezer látogató élvezte.
Az időjárás az idén sem volt túl kegyes a Wan2 Fesztivál szervezőihez és vendégeihez: péntek délután tekintélyes mennyiségű csapadék nehezítette meg az önfeledt kulturális és közösségi élményt. A rend...
Egy nyár végi hétvégén, ha éppen nem a Balatonon vagy (vagy éppen nem cikket írsz!), akkor találhatsz magadnak más programot is. Íme, néhány ízelítő a nyár hatalmas kínálatából!
Sziget - ez a szó évek óta valami többet jelent a közép-európai fiatalok körében, mint csupán egy földrajzórán tanult fogalom. Inkább valamiféle hangulatot, sokaknak magát "A Fesztivált".
Idén nyáron is bővelkedhetünk jobbnál jobb koncertekben, hiszen számos világsztár látogat el hazánkba. De az ismert előadók mellett magyar hírességek is koncerteznek az elkövetkezendő két hónapban.
A nyár egyik első hőhulláma söpört végig azon lelkes rajongókon, akik már a délelőtti órákban is a kapuk mellett hegyezték fülüket, hátha elkapnak egy-egy akkordot a hangszerelő Depeche Mode-tól vagy ...
Másfél éves fennállásuk tiszteletére a gödöllői fiatalokból álló BLÁG együttessel beszélgettünk. Az öt srác (Bazsik Ádám, Sleisz Ádám, Winkler Barnabás, Winkler László, Zólyomi Gergő) helyi rendezvény...
A mexikói-amerikai Adrian Rudomin rendező hazánkban forgatott kosztümös thrillere a látványos lovagló- és vívójelenetek ellenére nem ígérkezik könnyű darabnak.
Ákos albumainak megjelenését mindig nagy várakozás előzi meg. Idén sincs ez másképp, különös tekintettel arra, hogy legutóbbi, új dalokat tartalmazó anyaga, az ÚJ TÖRVÉNY (aranylemez, Az Év Rockalbuma...
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



