Keddre megduplázódik Tokaj lakossága. Már délelőtt közel ezer hegyaljás táborozott a tokaji Tisza kempingben. A gyakorlott Hegyaljára járók ugyanis tudják, hogy a kedvenc fájuk alatti sátorhely elfoglalásához érdemes időben érkezni.

Az elő-hegyaljázóknak nem csak árnyékos sátorhely jut, de aki időben érkezik, a hosszú sorban állást is elkerülheti. Már ma kinyit a jegypénztár Tokajban a fesztivál bejáratánál, és épülnek a színpadok is.
A tokaji bemelegítéshez keddre is remek időt jósolnak a meteorológusok, 31 fokos maximum hőmérséklettel. A kánikula túléléséhez a tiszai strandolást, és a borospincék hűvösét ajánljuk, persze, nem csak a fesztivál előtti két napra. A szervezők is készülnek a nagy melegre, ugyanis július 14. és 18 között, a fesztivál idejére is ezt ígéri az előrejelzés. A kánikulában folyamatosan locsolják majd a területet, és persze sör is, tokaji bor is, fröccs is, víz is lesz bőven a közel kétszáz koncert mellé.
Az elő-hegyaljázók mellett már a szervezők is helyszínen vannak. Hétfőtől gőzerővel épülnek a színpadok, a beléptető rendszer, így aki idejében érkezik, a jó sátorhely megszerzése mellett az első sorból nézheti, hogyan épül a Hegyalja Fesztivál.
A BÉRLETHEZ SÁTORHELY ÉS HEGY’ ALBUM IS JÁR
A tokaji bulira hangolnak a 11. Hegyalja Fesztivál fellépői is. Goldie már csomagolja a lemezeket, és hamarosan érkezik a Groove Armada, hogy Magyarországon először mutassa meg, mit tud élőben. Lemmyék is alig várják már, hogy négy év után újra visszatérhessenek Tokajba, és az egyik kedvenc fesztiváljukon ünnepeljék meg a legendás Motörhead 35. születésnapját. Hogy milyen meglepetéssel köszöntik a szervezők Lemmy-t és csapatát, július 16-án kiderül.
Aki egyszer már járt Hegyalján, az mindig visszavágyik. A nyüzsgő kis ...
Pénteken korán indult a nap, hiszen már délután négykor a Middle Finge...
Sokak nagy bánatára a Tavaszi Fesztiválkor esedékes 30Y koncert Zoli é...
Alig pár nap, és megnyitja kapuit a Szegedi Ifjúsági Napok. A szervező...
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



