Bár sokáig úgy tűnt, a Sláger rádió jövőjét tekintve van remény, és a sugárzást egy másik frekvencián vagy az interneten folytathatják, a rádió tulajdonosa bejelentette: kivonulnak Magyarországról, és nem folytatják.

"Nagyon fájdalmas döntés ez számomra is. Borzasztóan sajnálom, és nem csak az Emmis és a Sláger Rádió dolgozói miatt, hanem amiatt is, hogy Magyarország egy olyan állam, ahol ilyen helyzet kialakulhat" - mondta Jeff Smulyan, az Emmis tulajdonosa. A Sláger Rádió amerikai tulajdonosa, az Emmis Corporation ugyanis bejelentette: jelenleg nem kívánja folytatni az analóg műsorszolgáltatást Magyarországon.
A Sláger Rádió engedélye november 18-án lejárt. A rádió vezetői még az utolsó napon is reménykedtek abban, hogy tovább építhetik a legerősebb rádiós márkát.
"Annyira sok hallgató állt mellénk, mindenki minket szeretett volna hallgatni. Ezért is tartottuk kötelességünknek, hogy ha eleinte nem is országos frekvencián, de szóljunk valahol. Az elmúlt napokban napi 150.000 ember hallgatott minket csak az interneten. Megható leveleket kaptunk, és sokan ajánlották segítségüket ügyfeleink közül is. Ez úton köszönöm nekik is!"- mondta Heal Edina a rádió vezérigazgatója sajtóközleményükben.
Mindez azt is jelenti, hogy a Bumeráng stábja is szabad, hogy folytatják-e műsorukat, és ha igen, hol, az még bizonytalan.
Sláger tv
Bár a Sláger rádióhoz csak nevében hasonlít, hétvégétől elindul a Sláger TV, a Nóta TV keretein belül. A Sláger TV-n hazai és külföldi előadók "örökzöld" slágereit sugározzák majd délután 4-7-ig valamint az este 9-től reggel 6-ig
Ha minden igaz akkor újra szól majd a BO-BO-VO és a többi SLÁGER RÁDIÓ műsorvezetői 2010. Január 18--- tól a neo-n .
sziasztok! Én nagyon sajnálom h nincs már Sláger és én mindig is becsültem a Bumerángot.mert 10 éve minden reggel 4 órán keresztül beszéltek..és még mindig szórakoztató volt 
Remélem továbbra is hallgathatom valahol
Az utolsó tanítási napon a gyerekek ajándékot visznek a tanító néninek.
A virágboltos fia egy csokrot hoz, a cukrász kislánya egy tortát, majd az italboltos kisfia egy nagy dobozt, szépen cso... Értékeld! 



» tovább