Notice: session_start(): ps_files_cleanup_dir: opendir(/var/lib/php5) failed: Permission denied (13) in /home/ftp/graffiti/public_html/kernel.php on line 13
10 éves a Talamba ütőegyüttes - ennek alkalomából ünnepi koncertet adtak Gödöllőn, a SZIE sportcsarnokában, több mint ezer érdeklődőnek. Legalábbis az elején még úgy tűnt, erről van szó.

Persze, az évforduló kapcsán vetítettek pár videót az együttes tagjainak életéről, illetve az együttes történetével kapcsolatban, de ettől még lehetett volna egy szokványos koncert. De ezek a srácok (srácok...? majd' mind apukák már) nem érték be ennyivel: egy igazi show-val szórakoztatták a közönséget.
Látszott, hogy a zenebohóc szerepében is olyan jól érezték magukat (és mi is olyan jól éreztük magunkat velük), mint komolyzenészként, Varnus Xavérral együtt közvetítve számunkra Bach muzsikáját. Az "Englishman in New York"-átiratban sem a számot, sem önmagukat nem vették komolyan: egy vicces paródiát mutattak be, a világ zenéiből válogatva.
Ennek köszönhetően többek közt megcsodálhattunk egy öreg rabbit és magát Flatleyt is, az ír tánc mesterét. A közreműködő zenészek mind nagyon jól játszottak, de azt talán senki nem fogja kétségbe vonni, hogy az esztétikai élményhez Fábián Juli színpadra lépése tette hozzá a legtöbbet-aki nem utolsó sorban gyönyörűen énekelt, Bebével együtt és nélküle is.
Az este remek hangulatát szükségtelenül javítani próbáló konferanszié erőlködése szerintem felesleges volt, de hát Gödöllőn nincs kulturális program Pécsi Ildikó nélkül...
Aki lemaradt a koncertről, azzal megnyugtatásul közlöm, hogy az együttes immár hosszú távra rendezkedett be Gödöllőn, úgyhogy lesz még alkalom virtuozitásukat élvezni. A koncert végén a város egy tortával kedveskedett nekik, én most Gémesi polgármester urat idézve zárom írásom:
Boldog születésnapot, Talamba!
szia Viki
ezúton bocs mindenkitől, van egy-két gépelési hiba
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



