2008. november 29-én a Reklámzabálók Éjszakáján a Budapesti Kongresszusi Központban ismét bemutatják a nemzetközi és a hazai reklámtermés legjavát. Az idei mottó: a nemzetközi reklám üdvözli a magyart. A rendező csapat célja a kiegészítő programokkal és az új projektekkel az, hogy bemutassa: fantáziával és nem kevés munkával a magyar szakemberek, valamint fiatalok is világszínvonalon teljesíthetnek.

Interjú Borsos Sándorral, a Reklámzabálók Éjszakája főszervezőjével
B.S.: Eredetileg egy "híd" szerepet szerettem volna betölteni vele. Egy híd, amely összeköti a fogyasztókat, a szakmát, a szakma iránt érdeklődő fiatalokat, valamint a nemzetközi trendeket. Úgy látszik, hogy ez bizonyos mértékben sikerült. Ezt bizonyítja a Pengezabálók sikere, az Ifjú Penge pályázatra leadott rengeteg jelentkezés, a Viasat 3-on induló tematikus műsorunk is, valamint a főszponzorunk, a Budapest Bank különleges vállalkozása, miszerint a rendezvényhez "kölcsönadta"; reklámarcát, Emesét.
B.S.: Nyolc éve foglalkozom ezzel, és minden évben próbáltam az eredeti mellé még valamilyen új célt is kitűzni. Nem akartam, hogy csak magamat kelljen ismételnem, és lassan unalmassá váljon a dolog. DE szerencsére nem így történt. Folyamatosan nő a rendezvény ismertsége, elismertsége, tömegbázisa. Úgy érzem, hogy kialakult egy közösségi érzés körülötte. Sőt, egy mozgalommá nőtte ki magát ez az egész.
B.S.: Ez igaz. Változik a reklámklíma Magyarországon, a fogyasztó egyre igényesebb, már nem kajál be bármit. Megfigyelhető egy bizonyos reklámtudatosság, ez pedig főként a 16-25 éves korosztályra jellemző. Van rálátásuk a világra, és szelektálnak. Egyre nagyobb számban jelen vannak a Reklámzabálók Éjszakáján is. Ám az előző hetekben tapasztalható proaktivitásukon még mi is meglepődtünk. Értem ezalatt azt, hogy tényleg nagyon sokan keresnek meg minket az Ifjú Penge miatt, és a legtöbben nem csupán érdeklődnek, hanem pályaműveket is beadnak. Szerintem a hazai reklámszakmának szüksége van ilyen ifjú tehetségekre.
B.S.: Szakmai berkekben egyre inkább felértékelik az ilyen típusú, alulról jövő szerveződéseket, kezdeményezéseket, mert így azonnali visszajelzést kapnak munkájuk hatékonyságáról, alkotásuk életképességéről. Azt látom, hogy szétszakadt a mezőny kétfelé: az egyik tábor nem követi a fogyasztók megváltozott igényeit, ők továbbra is ragaszkodnak az eddigi, jól bevált modellekhez. Sok fiatalon is azt látom, hogy félnek kísérletezni, számos beidegződés hátráltatja őket abban, hogy nyilvánosságra hozzák ötleteiket. A pályázattal is szeretnénk segíteni a hazai kreatívok ifjú generációjának.
B.S.: Van egy nagyon fontos fogalom ezzel kapcsolatban, amit nem szabad elfelejteni: entertainment. 2008-ban nincs más lehetősége a reklámnak, mint hogy szórakoztassa a közönséget, érzelmeket váltson ki, megszeretesse a szereplőit. E nélkül az emberek nem fognak rá odafigyelni. Emese jó példa arra, hogy a reklám is lehet szerethető, fel tudja oldani a reklámkerülés jelenségének bénító hatását, része lehet - pozitív értelemben - a mindennapjainknak. Nem irritál, hanem szórakoztat: azonosulni tudunk vele. Ezenkívül a jó reklám eszköztára gazdag, több szinten fejti ki hatását: egyesíti a zene, a vizuális eszközök, a kifinomult üzenet és a humor erejét.
B.S.: Szeretnénk egy olyan platformot biztosítani a megújult portálunkkal (www.reklamzabalok.hu), ahol számos kedvelt és ismert, hazai és nemzetközi reklámot tekinthetnek meg az érdeklődők. Bízunk benne, hogy így az egész év folyamán egyben tudjuk tartani az egy este során összekovácsolódott közösséget. Emellett az Ifjú Penge sikere arra buzdítja csapatunkat, hogy már 2009 tavaszán újabb témakörben szólítsuk meg a pályázni vágyókat: a kreativitás ifjú bajnokait.
B.S.: Bekövetkezett egy paradigmaváltás a reklámfogyasztásban, javasoljuk a kreatív műhelyeknek, hogy figyeljenek oda a Reklámzabálók szavára. Becsüljék és tiszteljék azokat a tízezreket, akik hajlandóak magukat Reklámzabálóknak nevezni. Ezek a tömegek azt üzenik, hogy jó reklámokból kérnek még többet!
Sokszor halljuk a visszajelzésekből, hogy kúl a rendezvény. Remélem, hogy idén egy kúl rendezvényen sok kúl ember gyűlik majd össze...
2011. május 28-án újra jön a reklámhabzsolás! A hazánkban idén 10 éves...
Az elmúlt évek sikerére tekintettel idén is megrendezi a Traffic Btl K...
Vannak jelenetek, amikor a zsűri megkönnyez egy-egy produkciót, vagy m...
Bármerre nézzek, csak manipulációval találkozok. Az utcán, az iskolába...
Felhívást intézünk minden elkötelezett Reklámhedonistához: november 24...
Csodálkoznak, hogy kapható nálunk zsírszegény tej. Steimetz ein sehr t...
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



