Táncterápia: kitáncolni a bánatot!

SZÓRAKOZÁS szerző: Pákai Vivien | 6 hozzászólás

Van, aki retteg tőle, mert fél a kudarctól, hogy kinevetik és falábúnak titulálják, vannak, akikben élnek a negatív szalagavatós élmények. Aki azonban egyszer átéli az extázist, az nem tud szabadulni tőle.

cikkhez kapcsolódó kép

Magyarországon az emberek nagyrésze állítólag boldogtalan. Ha végignézünk a metrón az útitársak arcán, többségében magukba forduló arcokkal találkozunk. Könyvet, újságot olvasnak, zenét hallgatnak, vagy csak mogorván bámulnak maguk elé a semmibe. Argentínok, brazilok, kubaiak és spanyolok, ahol a tánc az életük részévé vált az embereknek, többenten szemlélik először ezt a „pesti csendéletet”. Számukra lételem a szemkontaktus, az érintés. Mernek közeledni egymás felé, és kimutatják érzéseiket. A fent említett népek táncoltak/ táncolnak. Nemcsak akkor, ha örülnek, ha ünnepelek, hanem akkor is, ha bánatuk van. Az, hogy kiadják magukból az érzéseiket, segít nekik abban, hogy szembenézzenek a problémáikkal és könnyebben fel tudják dolgozni azokat.

Jómagam már egész kicsi koromban „megfertőződtem” a tánc nevű vírussal. 6-8 éves koromban jazzbaletteztem, majd néptáncoltam. Akkor persze még öntudatlanul jártam az órákra, mert szüleim beirattak. Aztán pár évre „kigyógyultam”, de kamaszkoromban újra elkapott a szenvedély a társastánc formájában. Ekkor már tudatosabban határoztam el, hogy beiratkozom a tanfolyamra. Sajnos azonban, ha nem táplálják a tüzet, akkor kiég. Megfelelő partner hiányában az én lángom is kialudt. Majd 2 évvel ezelőtt…mondják ugyebár, hogy a rossz dolgok is tudnak jót hozni az életünkbe. Önelemző típus lévén, megpróbáltam megtalálni lelki mélypontom okát, és ekkor döbbentem rá, hogy kell valami olyasmit keresnem, ami segít levezetni a feszültséget, és más, mint a hétköznapok.

SALSA: ez volt a varázsszó. Nem állítom, hogy rögtön szerelem volt. Össze kellett csiszolódnunk. Megküzdöttem önmagammal. Meg kellett tanulnom, hogy alázattal kell lenni, és hagyni kell, hogy vigyenek az érzések. Majd türelem rózsát terem: jöttek a lépések, a figurák, a megfelelő táncpartner. Lassan összeállt minden. 2 éve tehát olthatatlanul ég a tűz. És persze vannak, és lesznek bosszúságok, rossz napok. Viszont most már van egy pajzsom, ami megvéd.

Minden ember más, így nyílván a „táncterápia” sem mindenkinek „tuti recept”. Történetemből, és azt gondolom, sokan vannak még hozzám hasonlóak, a legnagyobb tanulság talán, hogy próbáljunk meg a rosszabb dolgokban is pozitívumot találni, próbáljunk meg kicsit elfogadóbbak lenni önmagunkkal, és másokkal szemben is. Ez egy nehéz, hosszú folyamat, és mindegy, hogy a tánc, a zene, a festés, vagy bármi más által tudjuk ezt elsajátítani, lényeg, hogy törekedjünk rá, és próbálkozzunk szüntelenül, mert megéri.

Én mindenesetre mosolyogni fogok rendületlenül a metrón…

Szólj hozzá Te is!

6
Kittush, 2009. 05. 29. 21:55
válasz erre az üzenetre

Tetszett ez a cikk.. Sok érdekes információval gazdagodtam...

5
gigii, 2009. 03. 15. 15:42
válasz erre az üzenetre

köszönöm, az írásoddal segítettél a szakdolgozatom egy fejezetében! táncos vagyok, így mindenképp a táncolás jó oldalait szeretném bemutatni, újabb ihletet kaptam g

4
lindacica, 2008. 12. 08. 18:48
válasz erre az üzenetre

ez az oldal klassz de nem naon csinálok iott semmit

3
eszty, 2008. 10. 09. 16:25
válasz erre az üzenetre

A tánc valóban nagyon klassz dolog Szerintem nincs olyan kisgyerek, aki ne szeretné a zenét, és ne ugrabugrálna vidáman a ritmusra. A tánc szeretete velünk született, ösztönös tulajdonság. Talán ha az embereknek nem lennének gátlásaik, és nem félnének megmutatni önmagukat, akkor mindenki táncolna. De talán a lényeg csak az, hogy valamilyen formában kifejezzük önmagunkat, és kiadjuk a hétköznapi mókuskerék folytán felgyülemlett stresszt. Akár a társastánccal, vagy a nők körében mostanság oly népszerű hastánccal, de akár otthon, a nappaliban, a zárt ajtók mögött is, ha valakinek úgy jobban esik. Én hajlok arra, hogy a sport szeretete is ugyan ebből az ősi mozgásszeretetből táplálkozik. Hiszen ha nem vagyunk élsportolók és éppenséggel pluszkilóink sincsenek, akkor is jólesik mozogni, és az energiáinkat levezetni úszva, futva, vagy éppen táncolva...

2
eszty, 2008. 10. 09. 16:24
válasz erre az üzenetre

A tánc valóban nagyon klassz dolog Szerintem nincs olyan kisgyerek, aki ne szeretné a zenét, és ne ugrabugrálna vidáman a ritmusra. A tánc szeretete velünk született, ösztönös tulajdonság. Talán ha az embereknek nem lennének gátlásaik, és nem félnének megmutatni önmagukat, akkor mindenki táncolna. De talán a lényeg csak az, hogy valamilyen formában kifejezzük önmagunkat, és kiadjuk a hétköznapi mókuskerék folytán felgyülemlett stresszt. Akár a társastánccal, vagy a nők körében mostanság oly népszerű hastánccal, de akár otthon, a nappaliban, a zárt ajtók mögött is, ha valakinek úgy jobban esik. Én hajlok arra, hogy a sport szeretete is ugyan ebből az ősi mozgásszeretetből táplálkozik. Hiszen ha nem vagyunk élsportolók és éppenséggel pluszkilóink sincsenek, akkor is jólesik mozogni, és az energiáinkat levezetni úszva, futva, vagy éppen táncolva...

1
Sophie - Friederike, 2008. 09. 25. 19:38
válasz erre az üzenetre

Remélem a cikkben írtakat sokan kipróbálják és sok embernek örömet okoz! Főleg olyanoknak segít, akik magányosnak érzik magukat a világban és szeretnének valahová tartozni! A lelki és testi egyensúlyról nem is beszélve! Szóval ez egy tanulságos és nagyon jó cikk!

« előző1 következő »
kapcsolodó cikkek

Csábítás - nem csak vörösben és feketében

Van egy új szerelmem. És nem, nem egy daliás kék szemű, szőke hercegrő...

Ha elfelejtetted volna a jelszavadat, küldesd ki magadnak!


Még nem vagy VIP tag? Regisztrálj!
Mortal Szombat
» játékajánló: Mortal Szombat
Legújabb vicc

- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?

Értékeld! szavazás 1-reszavazás 2-reszavazás 3-reszavazás 4-reszavazás 5-re
» tovább
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem © 2007 Minden jog fenntartva!