Gödöllői fiatalok harmadszor is szeretnének fesztiválhangulatot teremteni Gödöllőn. Június 7-én a könnyűzenei fesztivál keretében minderre sor is kerül, az érdeklődőket nemcsak koncertekkel, hanem táncosokkal, gyermekprogramokkal, KEFI olimpiával és hírességekkel várják.

A Gödöllői Könnyűzenei Fesztivál harmadik éve színesíti a város életét. A szervező egyesület célja, hogy lehetőséget adjon a – főleg helyi – együttesek számára a fellépésre, bemutatkozásra, illetve hogy különleges, szórakoztató programok jelenjenek meg a nyárindító fesztiválon.
Idén június 7-én szombaton kerül sor a GKF-re, a helyszín változatlanul a Művelődési Ház előtti tér. Az IRMA, a Miheztartás Végett, a GOFME, a Light és a Városlakók együttesek idén is saját számokkal és slágerekkel készülnek, de a zenei programok mellett salsa, rocky és ritmikus sportgimnasztika bemutató is lesz, a téren pedig a tűzzsonglőrök gondoskodnak a látványos programokról.
A gyerekekre gondolva a szervezők külön kézműves foglalkozásokkal, játékokkal, készülnek, a KEFI olimpián pedig hírességek mellett mérhetik össze ügyességüket és tudásukat. A játékokra meglepetéssel is készülnek: meghívott vendégek, színészek, sportolók és zenészek is részt vesznek a mini olimpián.
A Megasztár első szériájának döntőse hegedült, szolfézsra járt és oper...
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



