Feje tetejére állítottuk az Ifiházat

SZÓRAKOZÁS szerző: Mia | 0 hozzászólás

Na, jó nem egészen. De tény, hogy még a gyülekező viharfelhők sem szegték azok kedvét, akik május 23-án, péntek este ellátogattak a csabai Ifiházba. Hiszen már ötödjére zúzhattak egyet a már-már "tradícióvá" váló Alterniteson a Casinoban.

cikkhez kapcsolódó kép

Ezen az estén három zenekar mozgatta meg a közönséget. Elsőként a The High Spirit lépett a színpadra, akik hamisítatlan, elmondásuk szerint 100%-osan hetero punkrock stílusban nyom-ták. Sőt még egy-két saját dal is terítékre került.
Másodikként egy szintén „tótvárosi” formáció, a Robi ragadta magához a mikrofont. Ők ve-lük elutazhattunk Angliába, bejárhattuk a „Kaukázust” és együtt „borzoskodhattunk” közel egy órán keresztül.
Végül egy kecskeméti banda lépett a világot jelentő deszkákra. A Nova Prospect névre hallga-tó zenekar ötös fogata már több demot is kiadott. Mint azt nevük is sugallja valami egészen újat kívánnak nyújtani a vájtfülű hallgatóságnak. Ők magukról azt vallják, hogy fiatalos, energikus, modern elektronikus powerpop zenét játszanak, ami drum and bass, jungle és hip-hop groove-okkal kiegészülve válik egésszé.

Ennyi élmény után pedig levezetésként pedig hajnalig rophattuk a Zan/Zeii-re.
Kedves szervezők, hozzátok pedig egy kérdést szeretnék intézni így a legvégén: mikor lesz a következő? Epekedve várjuk.

Szólj hozzá Te is!

Ha elfelejtetted volna a jelszavadat, küldesd ki magadnak!


Még nem vagy VIP tag? Regisztrálj!
Street Racer
» játékajánló: Street Racer
Legújabb vicc

- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?

Értékeld! szavazás 1-reszavazás 2-reszavazás 3-reszavazás 4-reszavazás 5-re
» tovább
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem © 2007 Minden jog fenntartva!