A királyi rádió, egyik, manapság zeneorientált csatornáján egyre többet hallom, hogy igen komoly, nívós és befutott együttesek jelentetnek meg úgy albumokat, vagy szóló dalokat, hogy a hivatalos megjelenés előtt, esetleg épp alatt, letölthető, mp3 formában közzé teszik eme szerzeményeket, a neten.

Érdekes ez a tapasztalat napjainkban, mikor minden zenei jogvédő egyesület és karhatalom arra törekszik, hogy visszaszorítsa a már-már megállíthatatlanul terjedő internetes, fájlcserélős, rendszerek létét az egész világon. Ma már szinte mindent le lehet szedni a netről. - Csak Parker Lewist nem
. A szerzői jogokért harcoló szervezetek azonnal lekapcsol(nának) mindenkit, aki nem a megfelelő módon szerzi be az épp hallgatni, vagy akár nézni kívánt anyagot. És itt a megfelelő mód némi valuta megfizetése ellenében képzelhető el a legtöbb esetben. S valóbban nem is olyan olcsó egy stúdiófelvétel, s a művészi értékről, még halvány szót sem ejtettünk…
Attól tartok, hogy én is beleestem abba, hogy első látásra nem látom át teljesen a marketing értéket az ilyen típusú „free” letöltések mögött, melyek persze nem hinném, hogy rossz szándékúak, sőt… de mivel annak híve vagyok, hogy mindennek van oka, feltételezem ez sem véletlen.
A lényeg a lényeg, hogy szerintem nem rossz ötlet ez a módi. Vegyük csak, pl. Coldplay -ékat, kik a napokban jelentették be, hogy nyáron megjelenő albumuk a Viva La Vida első kislemeze letölthető lesz az oldalukról, s ha minden jól megy, május 6 –ig ez így is marad.
Én kíváncsian várom a további hasonló fejleményeket, és szedem is le őket, ha lehet…
Másfél éves fennállásuk tiszteletére a gödöllői fiatalokból álló BLÁG ...
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



