A fekete humorú, nyomaiban - eszköztelenségében - a dán-gyökerű Dogma-mozgalmat idéző filmvígjátékban az újfasiszta Adamot (Ulrich Thomsen) három hónap közmunkára ítéli a bíróság, amit egy isten háta mögötti plébánián, a jó lelkű Ivan pap (Mads Mikkelsen) kisközösségében kell letöltenie.

Amikor a végtelenül komoly és sótlan Ivan megkérdezi Adamtól, hogy mit szeretne elérni tartózkodása alatt, Adam tréfásan azt feleli, hogy szeretne sütni egy almás pitét. Váratlanul éri, hogy Ivan komolyan veszi a választ és megbízza a kertben álló öreg almafa gondozásával. Ivannak van két másik vendége is: Gunnar, a szebb idõket látott, hajdanvolt teniszező, aki alkoholba fojtja kudarca felett érzett bánatát és Khalid, az örökké zabos arab emigráns, aki benzinkutakat fosztogat, hogy így mérjen csapást a multikra.
Thomsen élvezetes alakítása Adam szerepében, tökéletesen jeleníti meg a gyanakvásnak, a fanatizmusnak és az ostobaságnak azt az egyvelegét, ami arra indít egy gonosztevõt, hogy Hitlert imádja.
Ivan összetettebb, ráadásul olykor karikatúrába hajló karakter, ami nagyon megnehezíti a vásznon való megjelenítést. Kezdetben leginkább egy bogaras cserkészparancsnokra emlékeztet, de utóbb kiderül, hogy komoly gondok vannak vele, képtelen elfogadni, hogy fia agyszélhûdést kapott, felesége pedig öngyilkos lett.
A szerepek lassan, fokozatosan megváltoznak: idõvel kiderül, hogy nem Adam szorul segítségre, sõt, õ az egyetlen józanésszel bíró ember a társaságban. Fölöttébb vonakodva bár, de mégis egyre inkább õ gondoskodik a többiekrõl.
Én láttam a suliban és néhány jeleneten halálra röhögtük magunkat az osztályommal
De a sztori sztem hülyeség
lacys (lacys), 2008. 04. 26. 09:25Ok, javítottam rajta.
Komédia helyett FILM---VÍG--JÁÁÁ-TÉK. Lassan mondom hogy még Kazinczy is megértse... 
Boki (boki), 2008. 04. 25. 22:31Belekerült - egy kis Kazinczyt idéző nyelvújítással
Zsolt (mzsolt), 2008. 04. 25. 16:38Szerintem arra gondolt, hogy hiányzik belőle a "film" szó
, de nem félreérteni, nagyon jó cikk, bár a filmet én sem ismerem...
tudom en vagyok a keves, de mi ez? marmint mirol van szo? 
Sokáig úgy tűnt, hogy az utóbbi években nagy sikernek örvendő Moziünne...
A sztori szerint Rayt (Colin Farrell) és Kent (Brendan Gleeson) a két ...
A film - egy 1957-es klasszikus western story feldolgozása - a 19. szá...
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



