Aki túlélte a csirkegyilkolós zenét játszó, rendkívül ijesztő Skindred nevű előzenekart, és nem menekült el a Pecsát játszótérnek tekintő tizenéves fiúktól, akik konkrétan fogócskáztak egymással az emberek között, nagy élményben lehetett része, mert élőben hallhatta és láthatta a lenyűgöző Gogol Bordellot.

Idén áprilisban negyedszer látogatott el kicsiny hazánkba a Gogol Bordello néven futó, méltán Híres együttes.

A zenekart a ’90-es évek elején alapították New York-i orosz és ukrán emigránsok, illetve helyi muzsikusok, később néhány tagcsere következtében két izraeli zenész került a bandába. Debütáló albumukat 2002-ben adták, ki Voi-La Intruder címen.

A frontember, Eugene Hütz első pillantásra úgy néz ki, mintha épp most szabadult volna a Karib-tenger kalózai című film forgatásról, és még rajtamaradt volna a statisztajelmez. A negyedik szám után viszont az ember már úgy gondolja, hogy mit nekünk Johnny Depp, egyenesen ennek a pasinak kellett volna adni a főszerepet. Persze a banda többi tagja is extravagáns: két lány hatalmas dobokkal és cintányérokkal eszméletlen sminkben járkál fel-alá a színpadon, a hegedűsnek pedig hosszú ősz haja van, és már csak egy papagáj hiányzik a válláról, plusz egy fekete kötés a fél szeméről. Ezzel a külsővel persze nevetséges lenne valami kis tingli-tangli zenét játszani, és hát nem is, a muzsika leginkább kelet-európai lakodalmas cigányzene, de van benne minden, ami megtáncoltat a reggaetől a dancehallig.

Olyan tombolást rendeznek, hogy az ember elfeledkezik magáról, és mint egy Duracell-nyuszi ugrál fel-le, és sikítozik ritmusra. A vad hangulatot bizonyítja hogy, az énekes hozzávetőlegesen négy mikrofont fogyasztott el a koncert során: egyet belerakott egy vödörbe majd bort és sört öntött hozzá, egypárnak az ártott meg, hogy a hasához püfölte őket tánc közben, és az se használt, amikor a közönség vállán állva énekelt le egy fél számot, az őrjöngő tömegre bízva a mikrofont madzagját, és saját magát is.


A visszataps után majdnem egy órás ráadást kaptunk, és nehéz volt eldönteni, hogy ki szomorúbb, hogy vége a koncertnek: a közönség vagy az együttes. Hütz-öt alig lehetett levakarni a színpadról, mindenképpen tudni szerette volna, hol lesz az after, mert hát még nem hagyhatjuk abba a bulizást, és persze nem is akartuk, de a nagyjából két és fél óra megállás nélküli ugrálás-táncolás-énekelés után egy csöppet kimerültünk. Azért hazafele még kísért minket a jókedv és a zene.












Gogol Bordello koncert, április 8., Pecsa
megvallom nem votlam tulsagosan jartas Gogol temaban, de most hogy megneztem, meghallgattam egy ket alkotasukat bizton allithatom hogy ÁLLATOK!!!


- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



