Egy ember a statiszták tömegéből

SZÓRAKOZÁS szerző: Adrienn | 6 hozzászólás

Nem veszünk róluk tudomást a filmvásznon, de mégis tudjuk: ott vannak, és nélkülük nem lenne teljes az élmény. Ha ők nem lennének, akkor hiányérzetünk támadna, és nem tűnne valósághűnek a film. Hogy kik ők, és mit is csinálnak? Az alábbi interjúból kiderül.

cikkhez kapcsolódó kép

Nem volt nehéz kitalálni, hogy a statisztákról lesz szó, akiket látunk a filmekben, de nem tulajdonítunk nekik különösebben nagy jelentőséget. Pedig ha őket kiszednénk a jelenetekből, akkor hihetetlenné válna a sztori.

A statiszta életről és a filmforgatások rejtelmeiről Zimmer Mátyás joghallgatóval beszélgettünk, aki szabad idejében statisztálkodik.

- Mióta és miért dolgozol statisztaként?
- Körülbelül két éve kezdtem, akkor jött a lehetőség. Alapvetően azért, mert az ember iskola mellett szeret megélni valamiből. A szabadság, szerelem című film forgatása kapcsán szóltak, hogy szükség van statisztákra. Akkor az egyik napon volt egy válogatás, ahol lefényképeztek minket, felírták az adatainkat, és azt mondták, hogy értesítenek, ha kellünk. Felhívtak, és beálltam statisztálkodni, a többi pedig már jött magától. Ugyanez a stáb készítette a későbbi filmeket is, és így behívtak a következőkre is.

- A szabadság, szerelemben mit játszottál?
- Voltam halott, vízilabda-szurkoló az ’56-os olimpián; lázadó fiatal Budapesten, illetve műegyetemista, aki a fegyvert pakolja.

- Találkoztál a színészekkel?
- Persze, a lányok nagy örömére. A húgaim meg a lányismerőseim mindig azzal nyaggattak, hogy kérjek nekik autogramot Csányi Sándortól. A vízilabdás részt a BVSC uszodában forgatták, ahol szurkolót játszottam. Ott volt végig a Csányi meg a vízilabda válogatott, akiket a női statiszták megfelelő örömujjongással fogadtak, és jelenlétükben nagy lelkesedéssel végezték a munkájukat. Mi pedig majd’ megsültünk, hiszen ez egy zárt tér, körülbelül 40 oC volt, 100%-os páratartalom mellett, és őszi ruhákban kellett lennünk 12 órán keresztül.

- Hogy néz ki egy forgatás?
- Előre megmondják, hogy milyen szerepre hívnak, de az a főszabály, hogy mindig minden változó. Egy filmet úgy forgatnak le, hogy van több egység, ami lehet egy díszleten belül vagy több helyszínen is, és minden ilyen egységnél a film különböző részeit forgatják le. Így egységnyi idő alatt kétszer, háromszor annyi jelentet lehet felvenni. Ezek közül a részek közül kiválasztják, hogy hová kellenek statiszták, és akkor oda elhívnak minket. A statisztáknak vannak asszisztensei (öt-tíz fő), akik hangosbeszélővel rohangálnak, és megmondják, hogy éppen mit csináljunk.

- Milyenek a jelmezek? Ezeket kapjátok vagy Nektek kell beszerezni?
- Ezeket kapjuk. Ha mondjuk csak tíz statiszta kell egy filmhez, akkor egy busz van tele ruhákkal, abból válogatunk. De ha több száz ember van, akkor egy külön sátrat építenek fel, az a ruhatár.

- Mennyi idő alatt vesznek fel egy-egy jelenetet?
- Sajnos ez nem túl lelkesítő, hiszen egy napi munka a filmben egy percként jelenik meg. Egy nap 12-15 óra forgatás, abból egy negyedórányi felvétel születik, és egy perc lesz látható a filmben. Például a Szabadság, szerelemben a műegyetemi jelenet 20 perc, azt kb. egy hónapig forgatták.

- A szabadság, szerelmen kívül miben szerepeltél még?
- A Robin Hood című sorozatban, A cég című filmben, amiben amerikai határőrt játszottam a Nyugat-berlini határon. De voltam SS-tiszt; majd a Diótörőben katona, de szerepeltem több reklámfilmben is.

- Szeretnél a filmek világában dolgozni vagy ez csak egy ideiglenes munka az egyetem mellett?
- Ez csak ideiglenes munka, semmilyen szinten nem érdekel. Nem tetszik az a pazarlás, ami ott megy. Filmforgatáson nagyon meg lehet tapasztalni, hogy ez az amerikai mentalitás mennyire mértéktelenül pazarló, és ez eléggé távol áll tőlem.

Szólj hozzá Te is!

6
Zsolt kis képe = avatarja Zsolt (mzsolt), 2008. 03. 17. 22:57
válasz erre az üzenetre

Benned aztán tényleg vegyes érzelmek kavarognak...

5
csá, 2008. 03. 16. 18:22
válasz erre az üzenetre

4
terka, 2008. 03. 16. 15:09
válasz erre az üzenetre

nem is tuttam!!
kuurva nagy vagy matyi!!

3
Adri kis képe = avatarja Adri (adrienn), 2008. 03. 14. 23:01
válasz erre az üzenetre

Kiderítjük!

2
Boki kis képe = avatarja Boki (boki), 2008. 03. 14. 22:48
válasz erre az üzenetre

Lehet tudni melyik reklámfilmekben szerepelt?

1
Bellerophón!, 2008. 03. 14. 22:41
válasz erre az üzenetre

Matyi kiráááááááály vagy!

« előző1 következő »
kapcsolodó cikkek

Szabadság, szerelem - szeretem

Az ’56-os forradalom sok helyen hetek óta központi témává vált. ...

Ha elfelejtetted volna a jelszavadat, küldesd ki magadnak!


Még nem vagy VIP tag? Regisztrálj!
Motoros ügyességi
» játékajánló: Motoros ügyességi
Legújabb vicc

- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?

Értékeld! szavazás 1-reszavazás 2-reszavazás 3-reszavazás 4-reszavazás 5-re
» tovább
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem © 2007 Minden jog fenntartva!