Alig pár nap, és megnyitja kapuit a Szegedi Ifjúsági Napok. A szervezők a többi fesztivál áraihoz képest sokkal kedvezőbb jegyárakon igazi nagyágyúkat ígérnek: fellép Ákos, a Tankcsapda, a Kispál és a Magna Cum Laude is, akihez a fesztivál dala és videóklipje is fűződik.

A fiatalok pénztárcájához igazodva, a tavalyinál is több koncertet és egyéb programot kínál a SZIN ebben az évben. A hazai fesztiválpaletta legnagyobb nyárzáró bulija, a Szegedi Ifjúsági Napok idén is a legkifizetődőbb bulinak ígérkezik: míg tavaly ötven forintot kóstált egy koncert, idén már 48 forintért csápolhatnak a látogatók a Kosheen vagy az Apollo 440 koncertjén.
Míg az elővételes hetijegy ára alig emelkedett, addig a koncertek száma jóval több lett az idei Szegedi Ifjúsági Napokon. Így lehet, hogy míg tavaly ötven forintba került egy koncert a SZIN-en addig idén, elosztva az elővételes bérletárat a koncertek számával, már csak 48 forint esik egy zenei produkcióra. Ez pedig egy Ákos koncertért, egy Apollo 440-ért egy Freestylersért vagy akár egy Magna Cum Laude fellépésért igencsak jutányos. Nem beszélve arról, ha a teljes programskálát tekintjük, akkor csupán harminchárom forintot kóstál egy SZIN program. Ennyiért nézheti a nagyérdemű például Badár Sanyi dumagép hétórás monstre önrekord-döntését is.
Szegedi Ifjúsági Napok
Augusztus 22-26.
Újszegedi Partfürdő
Jegyárak:
Bérlet
Elővételben: 8.000 Ft
Helyszínen: 9.900 Ft
Napijegy
0. nap elővételben: 3.000 Ft
0. nap helyszínen: 3.500 Ft
További napok elővételben: 3.500 Ft
További napok helyszínen: 4.000 Ft
További infó a SZIN honlapján!
Keddre megduplázódik Tokaj lakossága. Már délelőtt közel ezer hegyaljá...
Rövid kényszerpihenő után a közelmúltban állt ismét színpadra a Magna ...
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



