Csak a Hegyalján repül a Republic bálnája

SZÓRAKOZÁS szerző: graffiti | 0 hozzászólás

A nyári ifjúsági fesztiválok közül a Republic egyedül a környezettudatos Hegyalja Fesztiválon lesz látható és hallható. A választás többek között azért esett erre a rendezvényre, mert az együttes számos tagja születésétől fogva kötődik az ország ezen részéhez, továbbá Ők is lelkes hívei a Tisza felvirágoztatásának, környezete megóvásának - mondta el az együttes menedzsmentjét képviselő Nagy Tibor István. A Hegyalja fesztiválon, július 12-én csütörtök este a nagyszínpadon több mint másfél órás koncerten csendülnek fel a Republic slágerek, új és régi köntösben.

cikkhez kapcsolódó kép

Folyamatban vannak a zenekar legújabb stúdióalbumának munkálatai, amely Fényes utakon címmel októberben kerül a boltokba. Akik viszont ellátogatnak a Hegyalja Fesztiválra, talán erről a lemezről is megismerhetnek néhány új dalt, ahogyan a gyorsan aranylemezzé vált Kenyér és igazság című albumról is felcsendül néhány szám.

A zenekar képviseletétől megtudtuk, az együttes tagjainak sokat jelent ez a vidék, és nem csak azért, mert a tagok közül négyen az ország ezen részén születtek, illetve nőttek fel, hanem azért is, mert az első vidéki koncertélményük Borsod megyéhez kötődik. Az együttesnek azért is fontos ez a fellépés, mert eddig még ezen a fesztiválon nem állt színpadra.

Boros Csaba, az együttes basszusgitárosa kifejtette, mára a Hegyalja Fesztivál az egyetlen esemény, ahol a magyar zenekarokat megbecsülik, és elsőbbséget élveznek a külföldi fellépőkkel szemben. Itt a külföldiek töltik be az előzenekar funkcióját és ez így elfogadott a világon. Magyarországon ez az utóbbi években megfordulni látszott más fesztiválokon.
<br />Elmondta továbbá, hogy mennyire jó érzés lesz magyar közönség előtt, egy ilyen szép környezetben koncertezni. Ha nem okoz gondot a szervezésben és a közönség is lelkes, akkor akár két órás koncertre is számíthatunk, mert náluk ez a megszokott.
<br />Bár lehet, hogy kevesen tudják, de a Republic együttes is szívén viseli a Tisza sorsát. Amikor a tiszai ciánszennyezés történt Patai Tamás szólógitáros és Bódi László Cipő a Só és cukor című lemezen egy zaklatott hangvételű spanyol nyelvű számban is megörökítette a katasztrófát, fanyar üzenetet küldve a szennyezésért felelős ausztrál cégnek.

Nagy Tibor Istvántól megtudtuk, hogy vannak olyan dalok, amelyek nélkülözhetetlen szereplői egy-egy koncertnek, így mindenképpen hallható lesz például a Neked könnyű lehet, a Repül a Bálna, a Jó reggelt kívánok és a Fényes utakon című számok. A koncert az együttes egész munkásságát bemutatja, a régi kedvencekkel és az újdonságokkal együtt és arra is ígéretet kaptunk, ahogyan minden koncerten, most is lehetőség nyílik a rajongóknak, hogy személyesen találkozzanak kedvenceikkel a fellépést követő dedikáció során.

Aki pedig szeretné megismételni az élményt egy nagyszabású koncert keretében, az megteheti december 28-án, az együttes „Fényes utakon” című lemezbemutató koncertjén, amelyre a Papp László Sportarénában kerül sor.

Szólj hozzá Te is!

Ha elfelejtetted volna a jelszavadat, küldesd ki magadnak!


Még nem vagy VIP tag? Regisztrálj!
Flash Strike
» játékajánló: Flash Strike
Legújabb vicc

- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?

Értékeld! szavazás 1-reszavazás 2-reszavazás 3-reszavazás 4-reszavazás 5-re
» tovább
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem © 2007 Minden jog fenntartva!