Borfalu Budapesten

SZÓRAKOZÁS szerző: Boszi | 0 hozzászólás

Idén már harmadszor rendezik meg a Borfalut kis hazánkban. A helyszín ezúttal a Felvonulási tér, ahol ugyan még zajlik a @RC Óriásplakát kiállítás, de emellett elférnek a hazai borvidékeket bemutató sátrak is. A rendezvény augusztus 16-tól 20-ig tart.

cikkhez kapcsolódó kép

Ez a rendezvénysorozat segít abban, hogy az ország egy kicsit jobban megismerje hazánk szőlőtermelő vidékeit. A boron keresztül felfedezhető Magyarország változatossága, a hazai tájak és emberek sokfélesége, így e mostani, immár hagyománnyá vált esemény közösségteremtő kapocsként is megállja a helyét.

Szeptemberben hegyvidékeink a borünnepektől és a szüreti báloktól hangosak. Budapestre is elhozzák a szüreti hangulatot a szervezők. A Borfalu-fesztivál öt napja alatt az érdeklődők megismerkedhetnek a különböző borrendekkel, ezenkívül számos egyéb program várja majd a kilátogatókat. Többek közt lesz borverseny, dzsessz zene, a zárónapon pedig a 100 Tagú Cigányzenekar muzsikál. Idén testvérvárosok, határon túli városok elöljáróit is várják a borünnepre, többek között Opatija és Krakkó városának jeles képviselőit. A fesztivál fővédnöke Budapest főpolgármestere, Demszky Gábor.

A teljes program

augusztus 16. szerda

12.00-12.10 A Borfalu háziasszonya köszönti a látogatókat és a vendégeket.
12.15-13.30 Técsői együttes: Jó ebédhez szól a nóta
Közben folyamatos információ a borászokról, borászatokról, kvízjátékok nyereményekkel
13.30-15.30 Balatonfüredi Fúvószenekar műsora
15.30-18.00 Borverseny - fehérborok
18.00-19.00 Csillagszemű Néptánc együttes műsora
19.30-21.00 Boleró együttes műsora

augusztus 17. csütörtök

12.00-13.30 Técsői együttes: Jó ebédhez szól a nóta
Közben folyamatos információ a borászokról, borászatokról, kvízjátékok nyereményekkel
15.00-17.00 Borverseny - vörös borok, rosék
17.00-18.00 Tabányi Mihály harmonikaművész műsora
19.30- Szekszárd Junior Star Big Band műsora

augusztus 18. péntek

12.00-13.30 Técsői együttes: Jó ebédhez szól a nóta
Közben folyamatos információ a borászokról, borászatokról, kvízjátékok nyereményekkel
14.00-16.00 Borverseny - édes borok
16.00-17.00 Demszky Gábor főpolgármester, a Borfalu fővédnöke köszöntője
" A bor": könnyed beszélgetés a borról Demszky Gáborral és vendégeivel a határon túli városok, testvérvárosok vezetőivel és művészekkel Dr. Csoma Zsigmond úr vezetésével
17.30-18.30 Havasi Balázs zongoraművész estje
Az ismert dallamoktól a virtuóz feldolgozásokig
20.00-22.00 A Fővárosi Operettszínház műsora

augusztus 19. szombat

12.00-13.30 Técsői együttes: Jó ebédhez szól a nóta
Közben folyamatos információ a borászokról, borászatokról, kvízjátékok nyereményekkel
13.30-15.00 Gyerekműsor (bohócok, Alma együttes)
15.30-16.30 "Tíz pár csókot egyvégből"
Dankó nóták: Benkóczi Zoltán, Kovács Zsuzsaa, Füzesi Klári, Dörner Gyula művészek előadásában,
kísér: Sánta Ferenc és cigányzenekara
16.35-17.30 Szekérszínház: András kovács királysága
18.00-19.00 Havasi Balázs zongoraművész estje
Az ismert dallamoktól a virtuóz feldolgozásokig
19.00-20.30 Musical részletek a Győri Nemzeti Színház tánckarának műsora Bakó Gábor koreográfiájával

augusztus 20. vasárnap

11.00- Borrendek bemutatkozása, felvonulása
12.00-13.00 Ökumenikus boráldás
13.00-14.00 Waszlavik Gazember László és Csapata átveszi a színpadot
14.30-16.00 Csizmadia András gasztrofilozófus elmélkedése Sajtok - Borok nászáról
16.30-17.30 Monophonic jazz együttes különleges zenei műsora
17.30-18.30 Musical Koktél
Mahó Andrea, Kalapács József, Csutka István, Benza Barbara, Póka Éva és Túri Lajos Lui művészek előadásában
20.00-21.00 100 tagú Cigányzenekar fellépése
Borverseny eredményhirdetés, a Hollóházi Porcelángyár díjainak átadása
21.00-21.30 Tűzijáték
21.30-22.00 100 tagú Cigányzenekar fellépése
24.00 óra A Borfalu 2006 hivatalos zárása

Szólj hozzá Te is!

kapcsolodó cikkek

Már tervezik az ötös metrót, avagy fúrunk, faragunk

Évek óta metrólázban ég a főváros. Vagy éppen évtizedek óta, ez csupán...

Ha elfelejtetted volna a jelszavadat, küldesd ki magadnak!


Még nem vagy VIP tag? Regisztrálj!
Áll az alku?
» játékajánló: Áll az alku?
Legújabb vicc

- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?

Értékeld! szavazás 1-reszavazás 2-reszavazás 3-reszavazás 4-reszavazás 5-re
» tovább
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem © 2007 Minden jog fenntartva!