„Kismalac, kismalac engedj be, nem engedlek ló**** a se****be”. Ki ne emlékezne eme hallhatatlan refrénre a Kismalac című dalból, mely a Kerozin bemutatkozó kislemeze volt 1998-ban.

A botrányos videóiról (is) hírhedt csapat jó időben volt jó helyen, hiszen a saját maguk által elnevezett „techno-punk” stílusú zene új színt hozott a honi könnyűzenei palettára. Axelék zenéjükben egyedülálló módon ötvözték a dance/techno alapokat a rock és a punk zenével. 2005-ben azonban új időszámítás kezdődött a banda életében, szakítottak az alapító tagok egymással és az eddigi zenei stílussal is. Axel egy élő koncertcsapatot verbuvált maga köré, és elkezdődtek az új album felvételei.
Ez több időt vett igénybe, mint gondoltam, hiszen a dalok megírása mellett a tagok kiválasztása, a hangszerek felvétele és kikeverése, illetve mindezek megszervezése így az én feladatom volt, úgyhogy már nemcsak szövegíróként és énekesként kellett részt vennem a saját produkciómban, hanem zenei producerként is
– idézi fel az elmúlt időszakot Axel. És hogy mit várhatunk a Kerozintól 2006-ban? Igazi, hamisítatlan élőhangszeres rockzenét. Semmi szinti, semmi techno, csak rock. Természetesen a banda nem felejtett el „igazi” dalokat írni, így a már a Kerozin védjegyének számító „együtténeklős”, dallamos refrének ismét helyet kaptak az albumon.
A június 23-án megjelenő nagylemez új maxija a „Hip Hip Hurrá”, ami jóval pörgősebb, vidámabb és punkosabb, mint eddig bármelyik Kerozin nóta. És a régi jó Kerozin hagyományokhoz híven a dalhoz készült klipet számtalanszor meg kell vágni, hogy végre műsorára tűzhesse a hazai zenecsatorna. A Kerozin ismét kirobbanó formában van, és erről hamarosan mindenki saját fülével győződhet meg.
Nekem ugyan úgy tetszettek a régi CD-k is, mint az újabb...kell a változatosság az embereknek
jók vagytok fiuk
Na erre mondják azt, hogy copy-paste...
http://www.warnermusic.hu/kiadvanyok.asp?LangID=1&album=1140&style=2
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



