Tankcsapda koncert: Mindenki várt valamit

SZÓRAKOZÁS szerző: Tóth Enikő, 2006. 06. 05. | 8 hozzászólás

10 000 vérbeli rocker, dob meg basszus és a jól ismert feeling elengedhetetlen kellékei egy igazi Tankcsapda koncertnek. Lukácsék május 27-én a Kisstadionban maradandót alkottak: fennállásuk óta most játszottak először ennyi ember előtt.

Az április hetedikén kezdetét vett tavaszi koncertturné utolsó állomása a budapesti Kisstadion volt. Kapunyitás hétkor. Pontosak voltunk – vétek lemaradni bármiről is! A helyszínt nem volt nehéz megtalálni: az egyesült „feketehercegek” (azaz rockerek) távolról is könnyen észlelhető látványa és a zene foszlányai vezettek minket a bejárat felé. A Mind the Gap és a Black-out tagjai rezegtették a levegőt és izzították a hangulatot a Tankcsapda előtt. A fűben-földön-padon heverésző és sörözgető rockerek és természetesen a zenei aláfestés a jól ismert fesztiválokat idézték. „Mindenki egyért, egy mindenkiért” – érezni lehetett a rajongók összetartását, persze volt példa egy-egy eltévedt barbi felbukkanására is, akik földre szegezett tekintettel kerülgették a cipőjük számára leküzdhetetlennek tűnő akadályokat.

A Black-out búcsúszámakor már igen izgatott volt a hangulat és mindenki kíváncsian várta mi lesz az, amire Lukács Laci a következő tanácsokat adta: „napszemüveg és füldugó legyen mindenkinél”. Ováció, magasba nyújtott öklök ezrei a jól ismert szimbólummal és „Legyen köztünk híd, ne csak az árok” – mordult fel az oroszlánhang: ez már a Tankcsapda. Miután lázadva ordítottuk, hogy „Nem elég nekem, nem elég”, összegyűrtük a lepedőt vele (a gyengébbik nem csak képzeletben, az erősebbik nem még úgy sem).

A pogóharcok most sem maradtak el

Hiányoztak is volna, és miután csekélynek jósoltuk a nyolc napon belül gyógyuló sérüléseink számát, még beljebb küzdöttük magunkat: egészen az első sorig. Ott – legnagyobb csalódásunkra - biztonságban voltunk, hiszen a tömeg „összetartó ereje” következtében arra sem volt hely, hogy a hajkoronánkat olyan lelkesen rázzuk, ahogy tanultuk. Maradt a közösségi izzadás – persze nem csak szolidaritásból.

A tősgyökeres és városukhoz hű debreceni csapat nem érezte még elég tüzesnek a hangulatot, ezért a közönség identitástudatának erősítése céljából előkerült egy szám az új albumról: Rock a nevem. Habár csupán április 24-e óta kapható az új album, minden száj egyszerre kísérte azt a támogatásra cseppet sem szoruló rekedt hangot, ami kizárólag a Tankcsapda sajátja.

Jött a pihentető akusztikus blokk,

amivel a debreceni rajongók már találkozhattak a Főnix Csarnokban: Lukács ült középen, kezében gitár, lángnyelvek csaptak az égbe és hallható a Félre a tréfát! - Egyszerű dal - Örökké tart hármas. Aztán félre a lírát, jöjjön a veleje, mert ami rock, az rock: Szívj!, Baj van!, Tetoválj ki! – ez aztán az életérzés. A küzdőtér önfeledt eksztázisba került és itt a vége? Hát az nem lehet, még nem lehet. De nem ám, mert jött a záró trió. Ordítottuk, mert tudjuk jól, hogy „Az élet a legjobb méreg”, aztán az egekbe mentünk a Mennyország Tourist-tal, Johnny-t pedig végül benne hagytuk a mocsokban.

És mi az, amit biztosan lehet tudni egy ilyen koncert után? Azt, hogy „a rock élt, a rock él, a rock élni fog, mert a rock örök”!

Kapcsolódó:
- Mi a véleményed a rock-ról ill. punk-rockról?
- Buli, pia, haverok meg a Tankcsapda
- Tankcsapda még... a Graffiti.hu-n