A Sziget Fesztivál első napján, augusztus 10-én Sziget 2005 címmel válogatáslemez jelenik meg az idei fellépők legjobb dalaival, ráadásul fogyasztói áron, stílszerűen 2005 Ft-ért vehető meg!

A CLS Records gondozásában megjelenő válogatáslemez természetesen kapható lesz majd a Sziget 2005 több helyszínén is, és persze a hazai lemezboltokban is – célja, hogy azokhoz is eljusson a jól ismert Sziget-fíling, akik nem tudnak részt venni a hét nap együttléten. Azoknak is kellemes emlék lehet, akik majd a borongós őszi estéken fel akarják idézni, milyen nagyszerű buli volt a 2005-ös Sziget. A lemez jelmondata ennek fényében: Hogy otthon is legyen egy Szigeted!
A 13 számból álló válogatást az új felállású Morcheeba nyitja, majd a hazai, szintén új felállású Anima Sound System More Fire című dala következik. A djuice Party Aréna látogatói is megtalálhatják a kedvenceiket, Timo Maast és Tigát. A hazai nagyszínpados fellépők közül a Kispál és a Borz, a Quimby és a Sex Action felvételei szerepelnek, a nemzetközi élvonalból pedig a The Brand New Heaviestől kezdve a Franz Ferdinandon át Nick Cave-ig széles a zenei spektrum – mindenkinek csak ajánlani tudjuk, kiváló Sziget-szuvenír lehet az év második felére!
A számsorrend:
1. Morcheeba – Wonders Never Cease
2. Anima Sound System – More Fire
3. Timo Maas – First Day
4. Franz Ferdinand – Take Me Out
5. Kispál és a Borz – Az utolsó aktus a Földön
6. Basement Jaxx – Good Luck
7. Mando Diao – God Knows
8. Sex Action – Vörös a szád
9. The Brand New Heavies – Surrender
10. Quimby - Halleluja
11. Nick Cave – Bring It On
12. Underworld – Two Months Off
13. Tiga - Pleasure From The Bass
Igen, majd az angoltanfolyamról átugrok...
Szerettem volna, dehát ily" szörnyű az élet
Sziasztok! Gondoltam, kipróbálom ezt ahozzászólásos dolgot és megkérdezem, h mentek-e aSzigetre?
A több mint 30 éves múltra visszatekintő angol Rock Against Racism (RA...
A Snowadventure Diák- és Utazásszervező Szervezetnek és a Hallgass.hu-...
Az R.E.M a minap hozta nyilvánosságra európai fesztiválfellépéseit. A ...
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



