A felvételizők az "A" jelű jelentkezési lapjukon hozzájárulásukat adhatták ahhoz, hogy sikertelen felvételi esetén az OFIK államilag akkreditált felnőtt- és/vagy felsőoktatási intézmények ké...
A sorozatos romániai érettségi botrányok után most a Tanügyi Főfelügyelőség vizsgaeredményeiből az derült ki: a bukaresti tanárok kétharmada nem érti a tananyagot, amelyet oktatnia kellene.
Egy fiatal orosz gazdálkodó azzal a kéréssel fordult Vlagyimir Putyin elnökhöz, hogy engedélyezze az emberek és háziállatok közötti házasságot. Meglepő és mulatságos, csak 18 éven felülieknek.
Határozottan elutasítjuk a minisztérium arra vonatkozó kezdeményezését, hogy a hallgatói önkormányzatok dolgozóinak 20 százaléknyi mentesség járjon a bevezetendő tandíjból, és demonstrációt szervezünk...
Ami most csak a nagyobb bevásárlóközpontokban, köztereken, szállodákban létezik, két év múlva már bárhol elérhető lesz. Két év múlva Budapest bármely közterén lehet majd vezeték nélkül netezni (aszong...
Ikreket szült egy angol nő, pedig nem is tudott róla, hogy várandós. A kelet-sussex-i Carly Coleman és a párja nem is sejtették, hogy gyermekeket várnak, mert a babák a nő méhének a felső részében, a ...
A népakarat mindent megdönt - tartja a mondás. Napjainkban, mikor reformoknak nevezett megszorításokkal bombáznak minket bizony sokan elgondolkoznak, hogy mit is lehetne tenni? Várni, beletörődni? Vag...
Bálint Ádámot a Megasztár második szériájából ismerhette meg a közönség. Ádám gyermekkora óta tudatosan készül az előadóművészi pályára: színjátszott és énekelt is. Első, bemutatkozó albuma "Köze...
Több mint egymillió forintnak megfelelő eurós számlát kapott egy német ács, mert a rendőrség öngyilkosjelöltnek nézte, és kivezényelte hozzá a tűzoltókat, és egy közvetítő pszichológust.
Elfogadta a kormány a 2006-2010-es időszakra vonatkozó "Program a fiataloknak" kormányprogramot, amely sok lehetőséget nyújt a fiataloknak az ifjúsági munkavállalás terén.
A Warner Bros filmjei elérhetőek a neten keresztül, a vállalat tévéfilmjeitől kezdve a legújabb mozifilmekig minden letölthető, írja az mfor.hu.
Lufik és labdák árasztották el a Nyugati teret vasárnap délután. A nem mindennapi hőségben többszáz járókelő vállalkozott arra, hogy megküzdjön a lufitengerben, egy különleges nyereményjáték keretébe...
Mi is az a szabadság? És mi volt akkor, '56-ban? Nehéz akár belegondolni és elképzelni is mi lett volna ha 50 évvel korábban születünk... Akik akkor éltek, megjárták a poklokat és tudják, mit jele...
2008. júliusától Bill Gates csak elnöki és tanácsadói szerepkört tölt be a Microsoftnál, és jótékonysági tevékenységére koncentrál. Az eddigi technológiai vezetők, Ray Ozzie és Craig Mundie tevékenysé...
98 évesen, unokája biztatására szerezte meg az érettségit egy San Francisco-i nagymama. Nyolcvan évvel ezelőtt, 3 nappal az érettségi előtt kellett abbahagynia az iskolát testvére betegsége miatt. Mos...
Az egyre specifikusabbá váló tematikus tévék sorában itt a legújabb: elindult a kifejezetten gitáron játszók számára létesült csatorna, írja az [origo].
A Magyar Nemzet értesülése szerint központi "védelmi universitast" hoznának létre a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Rendőrtiszti Főiskola egyesítéséből. Ehhez - egy nem hivatalos ko...
Több tízezer látogató, 215 írás, 485 hozzászólás a cikkekhez, 1814 hozzászólás a fórumon, és 40 fős szerkesztőség – ez a Graffiti első éve számokban. A nyáron magasabb fokozatra kapcsolunk és be...
Egy angol komikus ötvenes évekbeli, két barát vadászbalesetéről szóló viccét választották a világ legmulatságosabb viccének egy internetes felmérésen, ahol közel 300 ezer ember adta le voksát.
Elhunyt a Norvég Nyelvi Intézet munkatársa. A szomorú tényen kívül az is aggasztotta a kollégákat, hogy a korábban az intézet archívumának kezelőjeként dolgozó munkatársuk magával vitte a sírba 11 eze...
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



