Bár hivatalosan nem tartják meg a csütörtökre tervezett, tandíj elleni tüntetést, a Graffiti információi szerint „mindenki ott lesz, aki számít” alapon több ezer fiatal demonstál a FER ellen, és a valódi oktatási reformok mellett.

A napokban folyó éjszakai harcok miatt a HÖOK nem tudja biztosítani, hogy a tüntetést békés keretek között szervezzék meg. Szervezett provokációtól tartanak, mely hitelteleníthetné, pártpolitikai felhangot adhatna a hallgatói önkormányzatok által összehívott rendezvénynek.
Terveiktől azonban nem álltak el, október elején demontsrálnak, ha a kormány két héten belül nem készíti el a felsőoktatási törvény módosítását, s nem törlik el a tandíjat.
A Graffiti információi szerit ennek ellenére több ezer fiatal fog tüntetni a „mindenki ott lesz, aki számít” elv szerint – kisebb, nem szervezett keretek között. Annak ellenére, hogy lefújták a Critical Mass kerékpáros felvonulás is, többen tömegesen fognak biciklizni Budapest utcáin.
Kapcsolódó:
- Lekurvázta hazáját a miniszterelnök!
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



