Határozottan elutasítjuk a minisztérium arra vonatkozó kezdeményezését, hogy a hallgatói önkormányzatok dolgozóinak 20 százaléknyi mentesség járjon a bevezetendő tandíjból, és demonstrációt szervezünk, ha a Parlament elfogadja a fer bevezetését - közölte Ekler Gergely a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke a szerda délutáni sajtótájékoztatón, ahol az EduPress is jelen volt.

Hangsúlyozzuk, hogy a minisztérium céljait helyesnek találjuk a felsőoktatási reform kapcsán, azonban sajnálatosnak tartjuk, hogy a Hiller István által követett gyakorlat ezekkel éles ellentétben áll
- fogalmazott az érdekvédelmi szervezet elnöke.
A HÖOK különösen érthetetlennek találja, hogy bár a miniszter elismeri: több hónapot igényelne a hallgatók élet-, munka-, és tanulási körülményeinek felmérése, a törvényjavaslatot ennek ellenére mindenféle előkészítés nélkül terjesztették be az Országgyűlés elé. A hatástanulmány csak szeptemberre készül el, a tandíjról szóló javaslatról viszont nemsokára már döntenek a törvényhozók - fogalmazott Ekler Gergely, aki szerint ez az eljárás bizonytalanná teszi a reformok megvalósíthatóságát.
Ezért a szervezet választmányának keddi, egyhangú döntése szerint amennyiben a Parlament úgy fogadja el a törvényjavaslatot, hogy az államilag támogatott hallgatókat bármilyen tandíjjellegű hozzájárulás megfizetésére kötelezi, megkezdik egy ősszel tartandó demonstráció előkészítését - tudta meg az Educatio Press. Ekler Gergely hozzátette: számukra a demonstráció nem cél, hanem eszköz, hogy együttműködésre sarkallják az Oktatási és Kulturális minisztériumot.
Kérdésre a HÖOK elnöke elmondta, hogy a tervezett tüntetés kapcsán nagy támogatottságra számítanak a hallgatók részéről, akik már eddig is elkötelezettek voltak egy demonstráción való részvételre.
A minisztérium elutasította a HÖOK alternatív javaslatait, melyek a fer bevezetésének elkerülését célozták meg. Az EduPress kérdésére Ekler Gergely elmondta, továbbra is bíznak abban, hogy a minisztérium beépíti elképzeléseiket a jogalkotásba.
csajkovszkij (dmitrij), 2006. 07. 26. 19:45Ez a tandíjazás eddig a leggörényebb húzása a kormánynak...
A franciák jól csinálták...
Mi is gyújtogathatnánk autókat
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



