Felvételi ponthatárok 2010: a diákok háromnegyedének sikerült

HÍREK szerző: FISZ Hírügynökség, fotó: elte.hu | 2 hozzászólás

Meghúzták az idei felvételi ponthatárokat, közel 140 ezer felvételiző várta július 22-én este vajon felvételt nyert-e a jelentkezési lapján megjelölt intézmények valamelyikébe.

cikkhez kapcsolódó kép

A maximum 480-as ponthatárt idén sem kellett egyetlen szakon sem elérni, és az előző évekhez hasonlóan ismét megőrizte vezető pozícióját 462 ponttal a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakja. A ponthatárok kihirdetését követően elkönyvelhető, hogy a közel 97 ezer felvételt nyert hallgatói létszámmal idén többen kerültek be felsőoktatási intézménybe, mégis tízezerrel több jelentkezőnek kell várni legalább a pótfelvételiig, hogy újra próbálkozhasson.

2010-ben is a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakja került a lista élére, ezt követte szintén a BCE nemzetközi tanulmányok szakja 461-es ponthatárral. A Corvinus gazdálkodás és menedzsment alapszakán 453 pont kellett a bejutáshoz, de a pénzügy és számvitel szakon is 448 pontos teljesítmény kellett. Aki a SOTE orvos képzésére szeretett volna bejutni 434 pontra volt szüksége, a Pécsi Tudományegyetemre 418, Szegedre és Debrecenbe is 419 pont kellett az államilag támogatott képzésekre, de hasonlóan magas volt a mérce az ELTE jogi karán (426), valamint a Budapesti Gazdasági Főiskola turizmus-vendéglátás (418) szakjain is. Azok a felvételizők, akik a pszichológia szakot célozták meg átlagosan 444 és 449 közötti pontokat kellett elérniük, így az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen egyaránt a legmagasabb 449 pont, még a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 446, a Debreceni Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen és Szegedi Tudományegyetemen 444 húzták meg a ponthatárokat.

Ez alkalommal sem hirdettek meg a 480 pontot egyetlen intézményben sem, de több népszerű szakon is 400 felett állapították meg a ponthatárt, így például a kommunikáció és médiatudomány szakra – amely idén visszacsúszott az élmezőnyből a nyolcadik helyre – is 401-452 pont kellett a bekerüléshez. Összesen 385 olyan szak létezik, ahol 400 pont fölötti eredményeket kellett elérniük a diákoknak. Számos intézményben azonban elegendő volt a 300 pont alatti teljesítmény is, közel 1400 szak esetében.
Ebben a tanévben összesen 56 ezer államilag finanszírozott helyet biztosítottak a felvételizőknek, ezzel szemben a meghirdetett képzések száma a tavalyi 5753-ról 7439-ra nőtt, és ugyanez jellemző az összjelentkezői létszámra is, ami 2010-ben 13 ezerrel emelkedett. Alapképzésre több mint 93 ezren, egységes, osztatlan képzésre mintegy 11 ezren, felsőfokú szakképzésre több mint 7700-an, mesterképzésre mintegy 23.500-an jelentkeztek.

Abban az esetben, ha valaki nem járt szerencsével, és nem jutott be egyetlen felsőoktatási intézménybe sem, előreláthatólag 2010. augusztus 10-ig élhetnek a pótfelvételi lehetőségével, ahol már azonban csak költségtérítéses képzésekre lehet bejutni.

Népszerű szakok, magas ponthatárok 2010
Jogász szak
PPKE-JÁK 431
ME-ÁJK 430
DE-ÁJK 428
ELTE-ÁJK 426

Pszichológia szak
KRE-BTK 431
ELTE-PPK 437
KRE-BTK 437
SZTE-BTK 444
ELTE-PPK 444
DE-BTK 446
PTE-BTK 446
SZTE-BTK 449
PPKE-BTK 456

Kommunikáció és médiatudomány szak
BCE-TK 441
BME-GTK 441
ELTE-BTK 452

Szólj hozzá Te is!

2
sosi, 2017. 02. 03. 22:17
válasz erre az üzenetre

Choose a free Flash game creator from the list

http://northcoastgamers.org

www.quincyfaith.org

motocross-games.org

1
news, 2016. 11. 02. 08:53
válasz erre az üzenetre

online for totally free and also all your other favored flash games

bomb it 5 cool math
happy wheels game demo
superfighters download
mahjong alchemy y8

« előző1 következő »
kapcsolodó cikkek

Horoszkóp - avagy melyik ujját mutatja feléd a sors?

Elhagy a szeretőd? Tetőzik a Duna? Megbüntet a kaller vagy lerobban a ...

Inkább a nők felvételiznek a felsőoktatásba

A nők és a férfiak arányát tekintve a korábbi évekhez hasonlóan alakul...

Hol kell emelt szint a sikeres felvételihez?

A pedagógusok többsége szerint a jogi-, bölcsész- és gazdasági pályára...

Ha elfelejtetted volna a jelszavadat, küldesd ki magadnak!


Még nem vagy VIP tag? Regisztrálj!
Fight Man
» játékajánló: Fight Man
Legújabb vicc

- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?

Értékeld! szavazás 1-reszavazás 2-reszavazás 3-reszavazás 4-reszavazás 5-re
» tovább
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem © 2007 Minden jog fenntartva!