Novák Péter, az igényes kultúrafogyasztást célzó Kultúrpart portál kreatív főszerkesztője és állandó szerzője - a portál célkitűzéseivel - a napokban bejelentette a Kultúrpárt megalapítását.

A párt létrehozására a főszerkesztő szerint azért van szükség, mivel a „bulvárország aktuálpolitikája” mellett a hazai kulturális értékek bemutatására, felkarolására nem jut kellő figyelem. „Egy csomó szépség, tehetség és izgalom van a Kárpát-medencében és egy hatalmas kincsesláda tetején ülünk” – fejtette ki Novák.
A Kultúrpart kreatív főszerkesztője szerint mivel az elmúlt húsz évben nem született semmilyen érdemi kultúrpolitikai döntés - utalva a színháztörvény, vagy a filmtörvény hiányosságaira -, most valami radikálisabb lépésre van szükség.
A Kultúrpárt egyesületi formában működik majd, melybe bárki beléphet, és szabadon véleményt nyilváníthat. A párt programja egyszerű, átlátható, közérthető: a Kultúrpárt mindent zászlajára tűz, ami kultúra: a zene, színház, irodalom támogatása mellett a többi között a gasztronómia vagy a környezetvédelem kérdései is napirendre kerülnek majd. Novák Péter az alapítás kapcsán elmondta: „Végre lesz egy csapat, melynek nem az adóra fáj a foga, mely nem akar szép szavakkal, beválthatatlan ígéretekkel hitegetni, vagy az emberek figyelmét elaltatni megvalósíthatatlan tervekkel.” E most formálódó politikamentes csapathoz a Kultúrpart portálján már többen jelezték csatlakozási szándékukat. A Kultúrpárt hamarosan alapító okirattal, részletes programmal is jelentkezik majd, s rövidesen sor kerül a tisztségviselők megválasztására, a „Magyar Falrament” megalakítására is.
Sikeres első évet tudhat maga mögött a Beugró című műsor, a korhatár n...
Idén tavasszal megtörtént az, amire soha nem gondoltunk volna: kultúrá...
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



