Tegnap magyar nyelv és irodalomból, ma matematikából adnak számot az érettségizők, mindeközben letölthetők az érettségi feladatlapok és javítási útmutatók.

Írásbeli érettségi vizsga magyar nyelv és irodalomból
A középszintű írásbeli érettségi két, egymástól jól elkülönülő részből áll.
Az első egy szövegértési feladatsort tartalmaz. A mai feladatsor szövege egy, a Mindentudás Egyetemén elhangzott előadás kapcsán született interjú Nádasdy Ádám nyelvésszel a nyelv változásáról. A feladatok részben a beszélők és a megidézett közvélekedés álláspontjának tisztázására irányulnak (pl. szegényedik vagy gazdagodik-e a magyar nyelv), részben az interjú szövegformálására, a benne előforduló szóképek megértésére. Erre a részre 60 perc áll rendelkezésre, maximum 40 pont adható érte.
Az írásbeli vizsga másik összetevője szövegalkotási feladat; ez áll közelebb a "hagyományos" érettségihez. 3 órában, 60 pontért az alábbi 3 feladat egyikét kell megoldani. Az érvelési feladat Ancsel Éva egy bekezdése alapján annak kifejtése, hogy a technika 20-21. századi eredményei hogyan befolyásolják az egyén önálló gondolkodását (mennyiben erősítik, illetve gyengítik a gondolkodás eredetiségét, miként változnak meg pl. kulturális szokásaink a készen kapott elemektől). Műelemzésre most Petelei István A könyörülő asszony című novellája választható. A mű lélektani folyamatainak, illetve az azokat megjelenítő eljárásoknak kibontását várják azoktól, akik ezt választották. A magyar novella történetének ebből a korszakából való, hasonló problematikájú mű részét képezi a középiskolai anyagnak; a kitűzött szempontok alapján jól megközelíthető szöveg. Az összehasonlító műelemzés Berzsenyi Dániel Horác című és Vas István szintén Horatiust idéző, Vides ut alta stet című versének összevetése. A feladat a jól érzékelhető közös motívumok hasonló és eltérő felhasználásának bemutatását kéri. Berzsenyi verse (és a megidézett Horatius) nyilván sokak által ismert, tanult mű; a Vas István-verssel való összehasonlítás igazi mércéje lehet annak, hogy a tanult ismereteket a vizsgázó hogyan tudja önállóan alkalmazni.
Az emelt szintű írásbeli érettségin 4 óra áll a vizsgázók rendelkezésére. Ez alatt 4 különböző típusú feladatot kell megoldaniuk. Ennek a vizsgarésznek is 100 az összpontszáma.
A 40 pontos nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor Ottlik Géza A Nyugatról szóló esszéjének egy részletére épül. A feladatok egy része teszteli a vizsgázók szövegértését, más részük a szöveg kapcsán feltett kérdésekkel az irodalmi és nyelvi műveltséget vizsgálja (például más szerző rokon témájú szövegének idézésével).
A műelemzési feladatban (25 pont) József Attila Ha a hold süt című versében a tavasz motívum sajátosságait, az évszaknak a szokásostól eltérő megjelenítését kell feltárni.
A reflektálás (20 pont) Borgesnek egy metaforákról szóló tanulmányrészletét közli, s arról vár a vizsgázótól saját, irodalmi példákkal is igazolt véleményt.
A gyakorlati írásbeliség feladata (15 pontért) egy fiktív olvasói levél megírását várja egy elképzelt szerkesztőségnek arról, hogy a felszínes, igénytelen cikkek terjedése káros következménnyel is járhat.
Helyesírási szótár használata mindkét szinten engedélyezett. Az ennek ellenére előforduló hibák miatt az elérhető 100 pontból akár 15-öt is lehet veszíteni.
Letölthető érettségik:
- Magyar nyelv és irodalom - feladatok
- Magyar nyelv és irodalom - megoldások
- Magyar nyelv és irodalom, emelt szint - feladatok
- Magyar nyelv és irodalom, emelt szint - megoldások
Helló!
Jó tudni hogy ilyen is van!
Majd ha szükségem lesz rá le is töltöm
Sok sikert kivanok mindenkienek
nem kelle felni, hisz ugyesek vagytok
Ez az "érettségi" már annyira egyszerű, hogy az valami félelmetes
Én még nem érettségiztem, de letöltöttem, megnéztem, és szerintem annyira nem nehéz...
bár biztos nagy a nyomás, miközben írod...
Boki (boki), 2008. 05. 07. 11:51Lehet, hogy szomorú, de még szomorúbb, hogy a szövegértés se megy a többségnek...
szomorú, hogy ott tartunk, hogy egy érettségin szövegértés a feladat....
így kell mindenre bólógató droidokat nevelni! Gratulálok az oktatáspolitikához!
hát, ilyen helyesírással öcsém nem csoda! gratulálok hozzá!
Az idei magyar érettségi kibaszot nehéz volt.
Ez arra volt jo hogy a kedves Hiller István megszopassa a diákokat.
Ez a véleményem.
A javítókulcsban a 17 feladatból 9 rossz, 7 pedig vitatható, legalábbi...
98 évesen, unokája biztatására szerezte meg az érettségit egy San Fran...
Ma reggel rendben elkezdődtek az érettségik, a diákok magyartudásokról...
Csakúgy mint tavaly, idén is botránnyal kezdődik az érettségi. Ezúttal...
Felmérések szerint a gyerekek 10-15%-a küzd különféle tanulási problém...
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



