Egyelőre nem aratott osztatlan sikert az Európai Parlamentben a minap felvetett e-mail-adó ötlete. Az elképzelést az Európai Néppárt egyik képviselője vetette fel, írja a Népszabadság. Az ötlet eddig nem talált hozzá támogatót - ellenzőket annál inkább.

Az elküldött elektronikus üzenetek darabonkénti megadóztatása viszonylag régi elgondolás, eredetileg a tömegesen postázott kéretlen reklámokat akarták ezzel a módszerrel megritkítani. Az AOL május elején be is vezetett egy ilyen díjat (azzal a filozófiával, hogy a reklámlevelek feladóinak némi pluszköltség fejében garantálja az üzenet gyors célba jutását), de máris elemi erejű felháborodással kell szembenéznie: az ügyfelek is tapasztalják ugyanis, hogy a reklámokat nem könnyű megkülönböztetni a többi levéltől.
Az Európai Parlament most új köntösbe öltöztette a régi javaslatot: e szerint két legyet ütnének egy csapásra, mert a spamek visszaszorítása mellett azt is elérnék, hogy az EU új forrásokhoz jusson a bevezetendő e-levél-, illetve SMS-adó révén. A tervek szerint jelentéktelennek tűnő összeggel - SMS-üzeneteknél 1,5 centtel, míg e-maileknél 0,00001 centtel - terhelnék meg a küldő szolgáltatói számláját, a pénz pedig az uniós intézmények finanszírozását szolgálná.
Marcell (kovacsm), 2006. 06. 07. 21:20Megmondjam mire költik??? Csúcskategóriás laptopokra.
Adri (adrienn), 2006. 06. 07. 08:27És arra nem akarnak adót tenni, h levegőt veszünk? És mit csinálnak azzal a kegyetlen sok pénzzel, ami bemegy az államnak az adókból? Mert állítólag kiszámolták, h csak a cigarettából befolyó adó elég az államháztartás fenntartásához.... És még mennyi mindenen van adó?!
Boki (boki), 2006. 06. 06. 20:07No, igen. Nálunk a legmagasabbak pl. a cédéárak, és mindenki másolja a cédéket, ők meg csodálkoznak. Mondjuk az sms már egy egyszerűbb dolog, azt nehéz másolni.
De biztos ki lehetne játszni amúgy...
Marcell (kovacsm), 2006. 06. 06. 19:57Hát igen, az sms része a dolognak simán elképzelhető... mint a CD-knél, artisjus cimke, az smsekre is lehet pakolni adót. Mi ebből csak annyit érzékelnénk, hogy 2 forinttal drágább sms küldés. Sztem sokaknak fel sem tűnne, az állam viszont nagyot kaszálna...
Boki (boki), 2006. 06. 06. 19:39Benne is van a cikkben: 1,5 centet akarnak...
Marcell (kovacsm), 2006. 06. 06. 18:35Ha jól hallottam, drágább lenne nyomon követni, mint ami bejön belőle € nekik.
válasz a(z) 2. üzenetre
Marcell (kovacsm), 2006. 06. 06. 18:34Ezt bevezetni nem fogják... Ugyanis nem tudnák nyomon követni... meg ha csak az EUban vezetnék be, akkor ha az USA-ból küldöm, akkor ingyen van? Kiskapu itt, bizonytalanság ott.
Mondjuk aki ezt kitalálta, szívesen meglátogatnám pár 'kedves' ismerősömmel...
'96-'97 magasságában - hú, de rég volt - azon vitatkoztam eg...
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



