Magyarország közép- és általános iskolásai immár fél éve ádáz cyberharcot vívnak egymással az ország legjobb sulijának címéért egy internetes oldalon. A www.legjobbsuli.hu látogatói februárban és márciusban most éppen azt dönthetik el, hogy melyik iskola a legbulisabb Soprontól Debrecenig, Budapesttől Pécsig, majd az év végén a legtöbb szavazatot kapott iskola megnyerheti a Legjobb Suli verseny fődíját. Az elkövetkező hónapokban dicsfényben úszhatnak majd Magyarország legszínesebb, legzöldebb, legtrendibb, és legjobb tanári elszólásokkal bombázott iskolái is.

2007 szeptemberétől havonta 10-15 ezer letöltéssel szalutálnak az ország legelszántabb fiataljai saját iskolájuknak, hogy ezzel értékes nyereményeket és hírnevet szerezzenek diáktársaiknak is. Szeptemberben egy kazincbarcikai, októberben egy székesfehérvári, novemberben egy miskolci, decemberben és januárban pedig egy nagykállói középiskola bizonyult a legjobbnak. A most zajló fordulóban a korábbiakhoz hasonlóan hatalmas a versengés, hiszen ettől az évtől általános iskolások is bekapcsolódhatnak a küzdelembe. De hogy ki lesz márciusban a végső győztes, és ki viselheti majd a Legjobb Suli 2008 díjának megtisztelő címét az év végén, az a diákok mindenre elszánt klikkharcán fog múlni. A közdelem a www.legjobbsuli.hu oldalon „élőben” követhető.
Szerintem itt debrecenben kellenem csinálni egy grafitti sulit
Akkor holnap a könyvtárban A csajokkal meg közben egy
Nekem mennem kell mert vacsi előtt lecót kell írnom
Apukám szombaton egész nap megbeszélésen volt az ügynökségnél anyám pedig vacsizni ment a barinőivel igy tudtam lógni a takkoba
Képzeld tegnap a buszon találkoztam a Dáviddal és a Jakabbal
Szia Hanna!Jössz holnap a csajokkal a mekibe?
képzeljétek a unoka tesom 12 éves és felesége van emilia hercegnö
nálunk az a szokás hogy már 12 évesen szinte felnöttek vagyunk
Egy életen át törleszeteni - akár ez is megtörténhet egy végzett orvos...
Ma reggel rendben elkezdődtek az érettségik, a diákok magyartudásokról...
Felmérések szerint a gyerekek 10-15%-a küzd különféle tanulási problém...
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



