A szerelemről - avagy társat minden áron? #4

DR. GRAFFITI szerző: csajkovszkij, 2007. 09. 04. | 5 hozzászólás

Az örök ellentétpár, ami egyszerre vonzza és taszítja egymást: férfi és nő. Még napjainkban is igen kényes téma, amiben sokan nem értenek egyet, főleg az óta, mióta férfi és nő minden szempontból egyenlő, és teret hódított a szüfrazsett mozgalmak nyomán az emancipáció és a feminizmus. Ettől kezdve nem lehet tabuként kezelni a két nem helyét a társadalomban.

Ezt a kapcsolatot, ezt a jelenséget, hogy is lehetne jellemezni? Mindenképpen figyelembe kell venni, hogy egyik a másiknak mit jelent. Múzsát, avagy egyszerű férfit/nőt? Rabszolgát, avagy vele egyenrangú partnert? Irodalmi és képzőművészeti alkotások milliói szólnak minderről, s érdekes módon mindezek túlnyomórészt nőkről szólnak. Vajon miért? Ne ragadjunk le annál a magyarázatnál, hogy az alkotók többsége férfi volt, mert nem kis számban találkozhatunk művésznőkkel. Az irodalomból vegyük csak Szapphót, a leszbikus költőnőt az antikvitás irodalmából: ő elsősorban nőkhöz írta költeményeit – azon egyszerű oknál fogva, hogy saját neméhez vonzódott. A képzőművészetben a biszexuális Frida, spanyol „festőnő”. A sors fintora, hogy a saját, vagy a mindkét nemhez vonzódó művészek verseit is lehet nőkre értelmezni, míg a nőkhöz írt verseket férfiakra nem.

De miért a nő? Talán, csak azért, mert az élet legnagyobb rejtélye. Reményik Sándor Cherchez la femme (Keressétek a nőt) című versében felhívja a figyelmet arra, hogy ezt a titokzatos és bonyolult lényt, nem csak ármány és gonoszság mögött kell keresni. Megtalálhatjuk az anya mosolyában, nagy vezetők mögött, sikeres férfiak mellett és mindenhol. Mert valahol a férfiakban még mindig megvan a versengés ősi ösztöne, amiért képesek akármire.

Ennek a bonyolultságnak a teljes ellentéte a férfi. Végtelenül egyszerű, mégis intelligens és stílusos lények. A férfi inkább a gyakorlati jártasságokban van otthon, ellentétben a nő elméletiségével és lexikális tudásával. S ha már a műalkotásokról beszélünk, akkor ne csak festményekben, szobrokban (pl. Michalengelo Davidja), hanem irodalmi alkotásokban is gondolkodjunk. Shakespeare legtöbb drámájának (pl. III. Richard, A vihar) főszereplője férfi, s a legjobb operaszerepek is férfiaknak jutnak (pl. Sarastro, Falstaff, Cavaradossi, Faust). A legnagyobb hőstetteket, filozófiai gondolatokat is nekik tulajdoníthatjuk.

És mégis, ez a két ellenkező pólusegymásra talál és szeretik egymást. A fizika törvényei szerint ez lehetetlen, mégis megtörténik – ebből is látszik, hogy a szerelem két ember között nem fizikai és kémiai folyamatok összessége, hanem bonyolult érzelmi szálak szövődése, egy új világ születése. Egy görög monda szerint a nők és a férfiak egyek voltak, de egyfolytában akadályozták egymást a szabad mozgásban, ezért az istenek szétválasztották őket – természetesen az ő kérésükre. Azonban hamar rájöttek a szétválasztott felek, hogy nem jó egyedül lenni és hiányzik a másik. Azóta keresi az ember a másik felét, hogy megnyugodjon mellette.

„Férfi és nő hogyan is érthetné meg egymást, hisz mindkettő mást akar: a férfi a nőt, a nő a férfit…” – mondta Karinthy Frigyes. Egy biztos: teljesen nem ismerhetjük meg a másik nemet ebben az életben. De nincs rá szükségünk, hiszen ha teszem azt tíz év alatt, megismernénk a nekünk rendeltet, mi lenne érdekes a további tíz, vagy több évben, a hátralevő időben?

A Biblia is egyértelműen fogalmaz Mózes első könyvében, hogy nem jó az embernek egyedül, „adok neki társat, hozzá illőt…”. És ez mindennek a lényege. A teljes egész így lesz kerek. Mondhatunk bármit: érvelhetünk a másik hibáival, nem ér semmit, mert kit anya szült, csak egy valaki mellett lehet maradéktalanul boldog, és azt a valakit nem feltétlenül az erényei, hanem lehet, hogy a hibái miatt fogjuk szeretni. A tökéletesség unalmas, állandó és nem utolsó sorban isteni tulajdonság. Ha ember módjára hibáink vannak, emberek vagyunk, ami szeretetre méltóságot kölcsönöz nekünk.

A napjainkban oly divatos feminizmus és mértéktelen egyenjogúság ebből a szempontból indokolatlan. Az egyensúly a lelke mindennek, és minél intelligensebb módon kezeljük az adott problémát, annál hatékonyabbak lehetünk. Isten a nőt a férfi mellé – pontosabban a férfiból – azért teremtette, hogy társa legyen, vele egyenrangú – úgy tűnik Isten is törekedett az egyensúlyra. Elvégre mindkettő ember, csak a fajfenntartáshoz szükséges volt a nemek kialakulásához – lévén, hogy az ember szervezete már olyan „bonyolult”, hogy osztódással, önmegtermékenyítéssel, vagy beporzással igen nehéz lenne fenntartani az emberiséget.