Az Arsenal focicsapatában szinte ritkaságszámba megy, ha egy angol játékos pályára lép ágyús mezben. De ha körülnézünk Európa klubhatalmai között, (még ha nem is arsenali méretekben) mindenhol "erősen" internacionális együttesekkel találkozunk. Úgy tűnik viszont, hogy most végeszakad a világválogatottak építésének...

A '90-es évek végétől kezdve egyre gyakoribb jelenséggé válik, hogy gazdag üzletemberek megvesznek ismert, (általában pillanatnyilag kevésbé sikeres) fociklubokat, s nagy tőkével rendelkezve a fél világot körbevásárolják csapatépítés címén.
Az idegenlégiósok nagy száma mára elég nagy problémát jelent, tekintve, hogy egyes csapatok játékosnévsorán végigfutva nemritkán csupán a csapat neve az, ami alapján a laikus, focis berkekben kevésbé járatos szemlélő is be tudja sorolni az együttest valamelyik bajnokságba. A mostani helyzetben talán már az sem tűnne abszurd konstrukciónak, ha az idény elején Európa összes csapata olyan bajnokságba nevezhetne, amilyenbe akar.
A nemzeti bajnokságok "nemzetisességét" védendő, a FIFA (Nemzetközi Labdarúgó Szövetség) közgyűlése május végén elfogadta az úgy nevezett "6+5-ös szabályt". Ennek értelmében egy csapatban egyszerre legfeljebb öt külföldi játékos lehet pályán, a fennmaradó hat helyet a hazaiak számára kell fenntartani. A limitet várhatóan 2012-től alkalmazzák, azonban valószínűleg lesz még visszhangja a mostani döntésnek, ugyanis korántsem ért egyet vele mindenki. Többek között az Európai Unió is bírálta a tervezetet (mondván, hogy az unión belüli szabad munkavállalást korlátozza), s most, a szabály elfogadása miatt megeshet, hogy sor kerül egy nagyszabású perre Brüsszel és a FIFA között...
Marcell (kovacsm), 2008. 06. 03. 15:30Az mondjuk tényleg nevetséges, hogy a francia válogatott 80%-a néger....
Az utolsó tanítási napon a gyerekek ajándékot visznek a tanító néninek.
A virágboltos fia egy csokrot hoz, a cukrász kislánya egy tortát, majd az italboltos kisfia egy nagy dobozt, szépen cso... Értékeld! 



» tovább