„Ukrajnaaaa???”- sokaknak volt ez az első szava, miután meghallották a számunkra kedvezőtlen hírt. Valljuk be, itthon talán senki nem számolt komolyan azzal, hogy megelőzhetnek bennünket, az igazi ellenfélnek leginkább Olaszország látszott.

Michael Platini, az UEFA francia elnöke korábban már nyilatkozott arról, hogy szeretnék megnyitni a lehetőségeket Közép-, és Kelet-Európa számára is.
A horvát-magyar pályázat a tavalyi bemutatón ellenfeleink szerint is magasan a legszínvonalasabb, legkreatívabb volt, s az UEFA képviselői is elismerésüknek adtak hangot. Ehhez képest ma a magyar-horvát pályázat egy szavazatot sem kapott…
Ilyenkor az ember persze keresi az okokat, s bizonyára számtalan tényező befolyásolta a szavazók döntését, két szempont mégis meghatározó:
- Magyarországon nem volt különösebb kampánya az Eb-nek. 1999-ben, amikor Portugália megkapta a rendezés jogot, a városokban megállt az élet, több százezren nézték óriás-kivetítőn a sorsolást élőben, és hatalmas ünnepséget csaptak a győzelem estéjén. Nem vagyok biztos abban, hogy Magyarországon egy hónappal ezelőtt tíz emberből öt tudott volna arról, hogy a pályázók között vagyunk.
- A másik ellenünk szóló érv az infrastrukturális lemaradás, s az ország gazdasági helyzete.
Hatalmas lehetőségről maradtunk le. Igaz, hogy sokak szerint a mai gazdasági állapotot csak tovább rontaná a rendezés költségessége, de Lengyelország és Ukrajna óriási európai támogatásokban részesül most stadionok, autópályák, szállodák, stb építésére. Ráadásul a reklámokból, közvetítési jogokból származó további horribilis összegek révén nyereséges vállalkozássá tehető egy ilyen rendezvény.
Optimista emberként nem mondhatok mást: 2016…
Kapcsolódó cikkek:
- Labdába se rúgtunk - 1. rész
Gyula (gyula), 2007. 04. 21. 15:56Na jó, szerintem inkább nyissunk egy Főnökdícsérő topikot a fórumban...
Gyula (gyula), 2007. 04. 20. 15:12Semmi baj, tied volt előbb fenn, csak mikor elkezdtem írni, még nem láttam. Amúgy a Főnök engedélyezte a duplacikkes megoldást...
Na, ja! Itt tényleg gondok voltak a kapmánnyal, egyszerűen az ország vezetőinek sem tűnt olyan nagyon fontosnak ez az egész
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



