Mai tudósításunk eltér az eddigiektől, hiszen most két játékos interjúján keresztül mutatjuk be a magyar-román mérkőzést. A graffiti.hu-nak Madaras Norbert és Jászberényi Gábor nyilatkozott.

A találkozó a mai napon is úgy kezdődött, mint az elmúlt két napban: nem sikerült tartanunk ellenfelünket, ők pedig a lehetőségeket kihasználva elléptek tőlünk két gólra. Madaras Norbert, a meccs egyik legjobbja így kommentálta az eseményeket:
Ez egy ilyen hét: minden meccsünket gyengén kezdtük. Ezen mindenképpen változtatnunk kell, sokkal jobban oda kell figyelnünk, mivel jobb csapatok ellen fogunk játszani szombaton és vasárnap. Nem szabad ennyit hibáznunk.
És ha már a hibákról esett szó… A pontatlanság ma is gyakori jelenség volt a medencében, hiszen Fodor Rajmund két méterről lőtte bele a kapusba a labdát, míg Kásás kihagyta az egyik büntetőt. Mindemellett számos lövésünk halt el a román kapusban. De a bírók szerepe sem elhanyagolható, hiszen olyankor is ellenünk ítéltek szabálytalanságot, amikor a magyar játékos volt a víz mélyén. Norbi a sípmesterek tevékenységéről a következőket mondta:
A bírók mindig ide-oda hibáznak. Sajnos ez benne van, ez egy ilyen játék. El kell fogadnunk a döntést, fölösleges miatta háborogni. Abban a pillanatban nehéz elfogadni, de nem szabad vele foglalkozni.
A nap fénypontja mégis inkább a negyedik negyed volt, amikor dr. Kemény Dénes szövetségi kapitány beküldte a játéktérbe a válogatott cserekapusát, Jászberényi Gábort. Ő maga így beszélt a történtekről:
Nagyon jól éreztem magam a vízben. Örültem, hogy hazai világversenyen lehetőséget kaptam, és igyekeztem is élni ezzel.
Elmondható, hogy élt is a megtiszteltetéssel, hiszen nagyon sokáig nem kapott gólt, és az az egy, amelyik becsusszant, az is büntető volt.
Holnap a magyar válogatott számára pihenőnap következik, hiszen az A-csoportban elsőként végzett, és így egyenes ágon került be az elődöntőbe. A másik kvartettben ősi riválisaink, a szerbek diadalmaskodtak a többiek felett, így már ők is az elődöntőben érezhetik magukat. De hogy ott ki lesz az ellenfelünk… Az holnap eldől!
Magyarország – Románia: 14-6 (5-4, 3-1, 3-0, 3-1)
Gólok: Madaras Norbert 3, Kásás Tamás 3, Biros Péter 2, dr. Kiss Gergely 2, Fodor Rajmund 1, Kiss Csaba 1, dr. Molnár Tamás 1, Szívós Márton 1 ill. Iosep 4, Kádár 1, Radu 1
Adri (adrienn), 2006. 06. 15. 23:19A román-spanyol meccs győztesével szállunk harcba a döntőbekerülésért, míg a másik oldalon az olasz-horvát mérkőzés dönt Szerbia és Montenegró ellenfeléről.
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



