Közeledik a nyár, és a kézilabdások számára mindez a pihenés időszakát jelenti, persze a megszokott nyári edző táborok előtt vagy után. Azonban a Pick-Szeged játékosaira nagyobb feladat hárul. Új edzőt kell elfogadniuk, Zorán Kurtest, akit két évig szerződtettek a klubhoz.

A legfontosabb dolog, amit érdemes tudni róla, hogy hazájában, Szerbia Montenegróban a Vojvodina Novi Sad csapat edzője volt, ők a szerb bajnoki címvédők, akiket a legkevesebb gólt kapott csapatok közé sorolnak.
Pár évvel ezelőtt Dragan Djukic távozása nagy port kavart, de Kovács Péter búcsúztatása számos Pick drukker szerint nem lesz szívfájdító. A Tisza-partiak szurkolói Kovács Péter ideje alatt gazdagodhattak mind pozitív, mind negatív tapasztalatokkal. Negatívként érintette meg a nagyközönséget, hogy sok meccsen a csapat játékában nem láthattunk változásokat, hanem még Djukic által tanított figurákat alkalmazták. Azonban minden rossznak van jó oldala is.
Rengeteget változott irányítása alatt a csapat keret. Még az idény kezdete előtt eltávozott a csapattól Bajusz Sándor, Kotormán Attila, Halász Máté, Szabó Péter, Sutka Norbert és végül Laluska Balázs. Az érkezők között köszönthettük Nenád Perunicsicst, Milovad Krikopavicsot, Bakos Dávidot, Lendvay Pétert és Herbert Gábort. A sok új igazolások után Kovács Péternek meg kellett ismerni jól a játékosokat, nemcsak játékilag de lelkiekben is. Nem hagyta cserben a csapatot, teljesítette a feladatát és ennek következtében jól tudta kit, és mikor kell fel vagy lehozni a pályáról.
Sok „gól” múlhatott és múlik egy rossz cserén. Ilyen szempontból emelt fővel távozik Szegedről a következő állomására, Dunaújvárosba, ahol további kihívások elébe kell, hogy nézzen. Ugyan így nagy kihívások várnak a Pick játékosaira. A szurkolók pedig kíváncsian várják a csapat bemutatkozó meccsét az új edzőjükkel, Zorán Kurtessel, amelyre reméljük, a nyáron kerül sor egy edzőmérkőzés keretén belül.
- Százados úr! Kovács honvéd leugrott ejtőernyő nélkül!
- Már megint?



